Magasabb szintre lépnek – interjú Csépán Istvánnal, a UTC Overseas hazai és régióvezetőjével

Magasabb szintre lépnek – interjú Csépán Istvánnal, a UTC Overseas hazai és régióvezetőjével

Jó döntésnek bizonyult a UTC Overseas Logisztikai Kft. részéről, hogy az általános szállítmányozás területén is megvetette lábát hazánkban. A korábban szinte kizárólag projektszállítással foglalkozó amerikai székhelyű cég leányvállalata az idei évben a portfólióbővítés utáni stabilizációra és az új szegmens növekedési pályájának fenntartására fordít kiemelt figyelmet – beszélt a 2019-es tervekről Csépán István, a hazai iroda és egyben az európai régió vezetője.

– Miben látja a cég erősségét a hazai piacon?

– Mi tipikusan a kkv-szektort képviseljük, ezen belül is a speciális feladatokra kínálunk megoldást. És nemcsak az áru oldaláról, mint túlsúly, túlméret, hanem akár a különleges ügyféligény, üzleti koncepció, portfóliószállítás terén is, amire egy kisebb vállalkozás rugalmasságánál fogva jobban oda tud figyelni. A munkaerőhiány sok szempontból átszabja az üzleti terveket, feladatokat, és most nem a mesterséges intelligenciára mint üzleti automatizálásra gondolok. Mi olyan átgondolt és kreatív üzleti megoldásokkal tudunk szolgálni, amelyek az ügyfeleknél jelentkező munkaerőhiányt igyekeznek áthidalni.

– Az elmúlt év távlatában hogyan értékeli: jó döntés volt az arculatváltás?

– Abszolút, mivel nemcsak hogy továbbra is tart, hanem más szinteken, területeken újabb lendületet kapott. A működésünk első jónéhány évében szinte csak és kizárólag a projektszállítmányozásra koncentráltunk. A speciális szállítási eszközt nem igénylő légi, tengeri és közúti szállítást 2014–2015 óta kezdtük komolyan fejleszteni. Jelenleg is van olyan megbízásunk, amelynek keretében az ügyfelünk számára tárolást, raktározást végzünk. A hasonló jellegű jövőbeni igények kiszolgálása céljából ennek az újragondolása, átpozicionálása van most a tervezőasztalon. A későbbiekben pedig a valamilyen szinten integrált logisztika és disztribúció adja magát, hogy jól definiált módon egy kisebb, rugalmas flotta esetleges felállításával tovább szélesítsük a szolgáltatási palettánkat. Mindezt persze abszolút konzervatív megközelítéssel, mivel nem akarunk a sokadik fuvarozócég lenni. A saját portfóliónk jobb kiszolgálása, hatékonyabbá tétele, illetve az alvállalkozói irányú piaci függőségünk ellensúlyozása a cél, mivel a fejlődésben és a növekedésben vagyunk érdekeltek. Ez utóbbi a záloga ügyfeleink minél magasabb szintű kiszolgálásának. A koncepcióváltás, illetve a diverzifikáció a pénzügyi eredményünkön érződik, de tudjuk, hogy ez egy olyan szükséges lépés volt, amely a jövőben megtérül. Ettől függetlenül továbbra is önfenntartók vagyunk. Emellett azért sem kezdünk aggódni, mert látjuk az általános áruszállítás területének olyan szintű növekedését, amit ha csak tartani tudunk, és nem fejlesztjük tovább, akkor is hozza majd azokat az eredményeket, amiket várunk.

– Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Az említett változások nyomán új feladatok hárultak az operációra, amelyek a folyamatok felülvizsgálatát és szükség esetén optimalizálását követelték meg részünkről. Addig, amíg túlnyomórészt projektszállításaink voltak, 1000-nél kevesebb kiállított számlánk volt évente, 2018-ban közel 3 ezer. Főként a tavalyi évben érezhetően nagyobb szerephez jutott a normál áruszállítási tevékenységünk. 2017–2018-ban egy erős 40 százalékos volumennövekedés volt megfigyelhető a cég közúti szállítmányozási területén. De a légi és konténeres megrendeléseink is folyamatosan emelkednek, ezért úgy érezzük, e téren jelentős továbblépési lehetőségeink vannak, ami további értékesítő kolléga felvételével indulhat be igazán. A célunk az volt, hogy az ügyfeleink számára minden szállítmányozási területen – akár ezeket kombinálva – tudjunk egy megfelelő portfóliót kínálni. Ezt kívánjuk most magasabb szintre emelni egy újragondolt logisztikai disztribúcióval.

– Milyen változást eredményezett a hazai vállalat életében, hogy tavaly Önt nevezték ki az európai, a közel-keleti és az afrikai régió vezetőjének?

– Ez több személyi változást és felelősségikör-átcsoportosítást tett és tesz szükségessé. Az operációs, illetve a pénzügyi vezetőinkre a napi folyamatokon túl más feladat is hárul. Ez is annak következménye, hogy nálunk a kkv-szerephez, illetve cégmérethez mérten bizonyos területeken korábban is kombinált megoldások születtek. 2017-ig például nem volt külön értékesítő kollégánk, a terület- és csoportvezetők voltak azok, akik az ügyfelekhez kimentek, és értékesítették azt a projektet, amit aztán kidolgoztak. Ez egy bizonyos szinten túl nem fenntartható, a hatékonyságot visszafogja. A 2019-es év fontos feladata lesz  a globális regionalizáció, illetve ezt a folyamatot egy fenntartható pályára tenni, ami a cégnek és nem kevésbé a kollégáknak is megfelelő. A régió többi irodájával való együttműködés kiépítése, illetve fejlesztése továbbra is folyamatban van. Habár kkv-kről beszélünk, az ilyen jellegű folyamatok nem feltétlenül vezényelhetők le gyorsabban, mint a nagyobb vállalatoknál. A vállalati kultúra, az eddigi beidegződések, a feladat adminisztratív felépítése mind befolyásolja a tempót. A UTC Overseas 23 országban 50 irodával van jelen a világpiacon, az egyes országok irodái mind külön jogi személyiségek, külön adminisztrációt és a pénzügyi folyamatok újragondolását igénylik. Éppen ezért egy új regionális rendszer kiépítését nem lehet egyik napról a másikra véghezvinni. De a célunk mindenképpen egy új, globális koncepció keretén belül, hogy az 50 irodára ne különálló szigetként tekintsünk, hanem úgy, mint egy hálózatra. Ebben a harmonizációs folyamatban a budapesti iroda továbbra is egy kelet-európai regionális központ marad, de a működését tekintve a folyamatosan kiépítendő további régiók kontextusában is néznünk kell. Ez korábban kevésbé volt hangsúlyos.

– Milyen feladatok várnak idén a UTC-re hazai viszonylatban?

– Azokat a célokat, amiket eddig terveztünk, kitűztünk magunk elé, szeretnénk befejezni. Az új vállalati stratégia kidolgozása és a minden szinten történő végrehajtása az elsődleges tennivalók között van, éppen ezért jelentősebb új dolgokba nem vágjuk a fejszénket 2019-ben. Emellett a személyi változások is adnak munkát napi szinten. Egy ilyen kislétszámú vállalat a néhány emberes személycserét is megérzi, hiszen be kell vezetni az új embereket a cég munkájába. Persze nincs bennünk rossz érzés, az önként távozó kollégák közül jó néhányukat a jelenlegi üzleti partnereink között tudhatjuk.

– Az új irány mellett az eredeti területen is tovább működik a vállalat?

– Természetesen a projektszállítmányozás nem szorult háttérbe, ezen a területen is zajlott az élet. Volt jó néhány érdekes feladatunk, amelyek során megmutathattuk felkészültségünket, sokéves szakmai tapasztalatunkat. Az egyik ilyen egy muzeális vasúti mozdony és vasúti kocsi szállítása, először felújításra, majd a végső kiállítási helyére. Volt egy olyan üzem-áttelepítésünk is, amelynek során a gyártásban részt vevő gépeket kapcsolták le folyamatosan a gyártósorról, és ezeket mozgattuk át az új csarnokba. Habár viszonylag kis távolságra kellett szállítanunk, nem volt idő a hosszas tervezésre, becsomagolásra, illetve lemodellezni magát a szállítást, ennek ellenére problémamentesen megoldottuk a helyzetet. Egy másik esetben pedig azt sikerült bebizonyítani, hogy szükség van az olyan cégekre, mint a UTC. Az elmúlt öt évben ugyanis megfigyelhető, hogy a változó piaci körülmények sok olyan öszvérmegoldásra kényszerítették rá a szolgáltatókat, amelyek során keveredtek a feladatkörök: szállítmányozóból tárgyieszköz-operátor és vice versa, amikor pont a szakmai rész csorbult. Hiszen egy speditőr mindig szállítmányozóként gondolkodik, nem lesz belőle automatikusan jó fuvarozó. Emellett sok cég költségkímélés címén igyekszik kihagyni a szállítmányozókat, és közvetlenül a fuvarozókhoz fordulnak, azonban ez – főleg a speciális projektszállítmányok tekintetében – nem biztos, hogy jó döntés. Például az egyik ügyfelünknek egy esetben egy szinte lehetetlennek tűnő közúti útvonalengedély beszerzése akadályozta a munkáját, amit aztán nekünk sikerült – teljesen szabályosan – beszerezni, majd kivitelezni a feladatot. Ezzel az esettel is rá tudtunk erősíteni a nagy megbízók körében rólunk kialakult képre: ha valakinek problémája van, keressen minket, dolgozzon velünk, mert a speciális irányultságunkból fakadóan a problémamegoldás az egyik fő erősségünk! Azt gondolom, hogy az általános szállítmányozói megközelítésre és működésre jó példa a UTC: az ügyfél megadja, hogy mit, mikor, honnan, hova és milyen szerződéses kötelmek mellett szeretne szállíttatni, mi pedig örömünket leljük abban, hogy megtaláljuk ennek a legjobb megoldását.