Szállítmányozás 2020 online konferencia

Raktárbázis Ecseren

Raktárbázis Ecseren

Évről évre dinamikusan bővülő, a tavalyi évet jelesül 3,6 milliárd forintos árbevétellel (amelyből 700 millió forintot tesz ki a belföldi értékesítés) és csaknem 100 millió forintos nyereséggel záró Karzol-Trans döntően nemzetközi közúti fuvarozásban érdekelt. Fő tevékenységük az időkritikus, illetve expressz fuvarozás, valamint nagyértékű áruk szállítása, ezért a kétsofőrös járatok is jellemzőek a cégnél.

– Hogyan kezdődött a cég története?

– A Karzol több mint 25 évvel ezelőtt kis- és nagykereskedelemmel foglakozott, azon belül is minőségi gépészeti berendezések importálása és hazai forgalmazása volt a fő profilunk. E tevékenység során szembesültünk azzal, hogy a nagyértékű küldemények közúton történő szállításának biztonságos és pontos teljesítése hazánkban komoly kihívásokkal küszködött. Úgy döntöttünk, hogy megrendelőink igényeinek minőségi kiszolgálásánál elengedhetetlen, hogy a fuvarozás is a legmagasabb minőségű legyen. Ezért először a saját termékeink szállítására létrehoztuk a saját flottánkat, ekkor még szerény darabszámban. A szolgáltatásunk iránt rövid idővel ezután több vállalkozás is érdeklődést mutatott, így a járműparkunk fejlesztése elengedhetetlenné vált.

– Melyek voltak a további legfontosabb mérföldkövek?

– A megjelenő igények erős növekedésnek indultak a határok megnyitásával, az export-import tevékenységek emelkedésével, tekintettel arra, hogy a nyugati vállalkozások is teret nyertek a hazai kereskedelemben és a szolgáltatásnyújtásban. Így komoly eszközfejlesztést hajtottunk végre a 2000-es években, amelyek végén a beköszönő válság kezelését is mérföldkőnek tekintjük, hiszen megerősödve, további növekedéssel tudtunk továbblépni. Az Ecseren található új telephelyünk megépítése, majd a fennakadásmentes átköltözés is komoly lépés volt, teret engedve annak, hogy immár egy tágas, korszerű komplexumban tudjuk végezni a napi feladatainkat, munkatársainknak XXI. századi körülményeket teremtve.

– Miért pont az időkritikus szállításokra szakosodtak?

– Anno nagyértékű áruk fuvarozására kaptunk megbízást, amikhez speciális biztonságtechnikai követelmények tartoztak eszköz- és emberierőforrás-oldalon is. Az évek alatt erre az üzletágra is kiépítettük a megfelelő infrastruktúrát, amelynek alapja a kétpilótás rendszer volt. Többnyire exportirányba fuvaroztunk nagyértékű küldeményeket, és szerettük volna jobban kihasználni a forrásokat, ezért kerestünk Európán belül olyan tendereket, ahol két sofőrre volt igény. Sikerült több állandó járatot megnyerni a repterek között, és az évek alatt folyamatosan bővítettük ezt az üzletágat.

– Mikor jutottak el a számokban hirdetett szintre: 90 jármű, 200 munkatárs, 17 ezer fuvarfeladat/év, 20 ország?

– A nemzetközi fuvarfeladatainkat főként a nyugati országokba végeztük, végezzük. Szolgáltatási területünk már a 2000-es évek közepe óta ez a térség, bár a kezdetekben még csekély flottával végeztük munkánkat. A növekedésünk folyamatos volt, 2009-re már 35 vontatójárművel róttuk az utakat. 2010-től évi 5–10 vontatóval és a hozzá tartozó pótkocsival bővítettük a flottánkat. 2017-re érte el a nyerges vontatóink száma a 90-et (amelyek dobozos, ponyvás és hűtős félpótkocsikat húznak), de a fejlődés töretlen. A járműpark vonatkozásában egész történelmünk során az ésszerűség, az üzleti igények és a megfontoltság hármasa volt a meghatározó. Működésünk alapelve, hogy a technikai eszközök fejlődését folyamatosan nyomon követjük, ezeket minősítjük, végül a megrendelőink igényeivel és a változó jogszabályokkal összevetve döntünk a flotta fejlesztéséről és egyéb technikai eszközök beszerzéséről.

– Miért fontos a flotta telematikai fejlettsége?

– Nagyon hamar felismertük, hogy a számítástechnika és a mobiltechnológia fejlődése meg fogja haladni minden más technológia fejlődését. Bár 10–15 éve nem tudtuk, hogy hova vezet ez az út, de megéreztük, hogy csak előnyös lehet számunkra. Az idő bebizonyította, hogy jól gondoltuk. Telematikai rendszereink kiemelkedő biztonságot hoztak a szállítmányok esetében, folyamatos követési és kommunikációs csatornákat tudunk használni, továbbá a járműtechnológiák is csatlakoztak a telematikai rendszerekhez. Ennek hatása, hogy nemcsak a nyomkövetés lehetséges, hanem a járműüzemeltetésben folyamatosan értékelhető az üzemanyagfogyasztásunk és a járművezetőink vezetési stílusa. Kiemelkedő eredmény a tachográfadatok valós idejű adatletöltésének a lehetősége. Fontos kiemelni, hogy ez nem csupán gazdaságossági kérdés számunkra; járművezető munkatársaink biztonsága legalább ilyen meghatározó, ezért megnyugtató, hogy a technikának köszönhetően 24 órában mellettük vagyunk.

 – Mióta foglalkoznak raktározással?

– 2016 végén kezdtük meg a munkavégzést egy 34 ezer négyzetméteres ecseri területen, ahol létrehoztunk egy új, korszerű, raktárral, irodaépülettel, szociális helyiséggel és üzemanyagtöltőállomással is rendelkező telephelyet. Az új bázis nagy előnye a jó megközelíthetőség, ahol széleskörűben fejleszthettük szolgáltatásainkat a raktározásnak és a telep adottságainak köszönhetően. Ez ma már nemcsak a fuvarozásunk központja, hanem egy modern raktárbázis is. 2017 áprilisára lett kész a logisztikai központunk II. üteme, ahol a szállítmányozással kapcsolatos összes feladatra van megoldásunk. Ez a raktárrész 2000 négyzetméteres magasraktár, amiben bérraktározással, címkézéssel és komissiózással foglalkozunk. Ez új tevékenység volt a cég szolgáltatásai között, de úgy éreztük, hogy a fuvarozásban megismert partnereinktől kapott visszajelzések alapján volt igény a szolgáltatásra, főleg itt, Budapest környékén. Ugyanakkor a monori telephelyünket szervizbázisnak tartottuk meg, ahol kamionmosó, üzemanyagkút és műszaki vizsgabázis üzemel.

– Mi jelentette tavaly a legnagyobb kihívást?

– A múlt évet a folyamatok optimalizálásának szenteltük, hogy minél jobban ki tudjuk használni a forrásainkat. 2017 januárjától új vállalatirányítási rendszert vezettünk be, ami nagyban segítette a riportálást, a bérszámfejtést és a nyilvántartást. Az új raktárlogisztikai szolgáltatásunk folyamatait és az értékesítési csatornát ki kellett alakítani. 2017 II. negyedévében fejeződött be az építkezés, és ez alatt kezdődhetett meg a raktári eszközök beszerzése és új kollégák felvétele. Számos folyamatot átalakítottunk, ami a hatékonyságra volt közvetlen hatással. Úgy érezzük, hogy ez sikertörténet: sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni, ami a pénzügyi mutatóinkban is meglátszik. Tulajdonképpen a raktárkapacitásunk értékesítése volt a legnagyobb feladat, és e szolgáltatásunk megismertetése a meglévő ügyfeleinkkel. Sok tárgyaláson és bemutatón vagyunk túl, de szerencsére azok az ügyfelek, akik bizalmat szavaztak a raktárszolgáltatásunknak, elégedettek, és növelték a volument. Ezt az is mutatja, hogy az idei évre le is fedtük a raktárkapacitásunkat.

– Mi a következő lépcsőfok?

– A közeljövőben a fejlesztéseink között egyrészt a fuvareszközök számának emelése, másrészt a raktárbázisunk területének növelése szerepel. Idén szeretnénk elkezdeni a logisztikai központunk III. ütemének – 150 százalékos bővítésének – kivitelezési előkészületeit, amihez a tervek és az építési engedély rendelkezésre állnak. Folyamatosan fejlesztjük az informatikai rendszerünket, amit testre szabhatunk az igényeink szerint. A gépkocsivezetőink alkalmazáson keresztül kommunikálhatnak diszpécserekkel. Lehetőség nyílik a fuvarokmányok beküldésére és internet alapú navigációra. A pénzügyi terveink között szerepel az eredményességünk javítása, amit a megkezdett hatékonyságnöveléssel érhetünk el. Emellett sok munkát fektetünk a költségeink kontrollálásába és riportálásába. Ebben a szellemben döntöttünk arról, hogy idő előtt éles márkaváltással lecseréljük a fl ottánk nagy részét gazdaságosabban üzemeltethető vontatókra. A tervezett 55 darab DAF XF 480 Super Space Cab járműből már 40-et átvettünk, és a célunk, hogy az utolsó negyedévre a csere lezáruljon. Továbbá szeretnénk folytatni a megszokott magas színvonalú szolgáltatást mind a fuvarozás, mind a raktározás területén.

– Mi most a legnagyobb feladat a nemzetközi fuvarozásban és a raktárlogisztikában?

– A piacon egyértelmű munkaerőhiány érezhető, amit a mi közel 200 főt foglalkoztató cégüknél is tapasztalunk, de számunkra fontosabb, hogy tapasztalt, megbízható munkavállalót nehezebb találni. Szerencsére a munkaerőhiány nem befolyásolja jelentősen a működésünket a juttatási csomagunknak és a munkakörülményeinknek köszönhetően. A munkaerőpiaci változásokra kell különösen odafi gyelni és arra, hogy milyen rafinált módszerekkel próbálják a versenytársak megtartani a gépkocsivezetőjüket, mik lehetnek azok az apró különbségek, amelyek miatt munkahelyet válthat egy pilóta. Ezért mindenképp folytatjuk a munkabér- és munkakörnyezet-fejlesztést, továbbá növeljük a dolgozók oktatására szánt időt és energiát. A legnehezebb feladat napjainkban mégis az, hogy a megemelt bérekre és a magas szolgáltatási színvonalra fordított költségeket érvényesíteni tudjuk a megrendelőink felé. Úgy érezzük, hogy az árszínvonal javuló tendenciát mutat, és biztosak vagyunk benne, hogy az utolsó negyedévben ezt az irányvonalat követi majd a piac.