Digitalizált világunk logisztikai kihívásai

Digitalizált világunk logisztikai kihívásai

Ez a cikk a NavigátorVilág decemberi számában jelent meg.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) november 14–16. között immár 26. alkalommal rendezte meg az év legnagyobb logisztikai eseményét, az MLBKT Kongresszust, Siófokon. A három nap alatt közel 700 jelenlegi és jövőbeni ellátásilánc-menedzsmenttel foglalkozó szakember látogatott el az eseményre, hogy meghallgassa a 60 szakavatott előadó gondolatait, tapasztalatait.

Az idei előadások és beszélgetések az összekapcsolt ellátási láncokban rejlő lehetőségekre és a Logisztika 4.0 különböző témáira fókuszáltak. „Folytatva az elmúlt évek hagyományait, a legfontosabb kérdésekre összpontosítottunk, hiszen naprakész tudás nélkül a felgyorsult világunkban lemaradnánk. Éppen ezért idén ismét az egyik legösszetettebb témakört, az Ipar 4.0 logisztikára gyakorolt hatásait jártuk körbe. A témaspecifikus szekciók előadásai mellett díjátadóval, gálavacsorával, szimulációs játékkal, hallgatói konferenciával és számos kiállítóval készültünk, így mindenki megtalálta a neki való programokat” – mondta Kőhegyi Anita, az MLBKT ügyvezető igazgatója. A résztvevők rendhagyó, gyakorlatorientált és esettanulmányokat bemutató előadások révén kerülhettek közelebb a Logisztika 4.0 világához. A legmodernebb VR technológián keresztül tekinthettek be például az Ipar 4.0 mintagyár kiemelt projekt AR (Augmented Reality – kiterjesztett valóság), AGV (Automated Guided Vehicle – önvezető jármű) és belső helymeghatározási megoldásaiba. Emellett hasznos információkkal gazdagodtak az atipikus munka- erőpiac kihívásaival, az integrált tervezéssel, a beszerzés területét érintő trendekkel, a kiscsomaglogisztika változásaival, az automatizált, betegszintű gyógyszereléssel, valamint az önvezető járművek fejlesztésének motivációival kapcsolatban is. A konferencia kitért az előrejelzések jelentőségére a készletezéstől egészen az értékesítésig; a manapság oly népszerű elosztott adatbázis (blockchain – blokk lánc) technológia alkalmazási lehetőségeire és az adatelemzés fontosságára, ami segítheti a munkaerő megtartását és az ügyfélelégedettség növelését is.

SZAKMAI ELISMERÉSEK

A szervezet elnöksége a kongresszus első napján adta át a szakmai díjait. Az év logisztikai menedzserének 2018-ban Vécsey Balázst választották, aki a Robert Bosch Kft. Transport Management Center alelnökeként tevékenykedik. Az év beszerzési csapata 2018-ban a Bonafarm csoport beszerzési szervezete lett, míg Logisztikai Kiválóság Díjat nyert az L-Mobile Hungary.