Kolluti Roland, az ÁTI DEPO Zrt. bajai depójának igazgatója a telephelyi szabályozások viszontagságairól ejtett szót előadásában.
Infrastruktúra-oldalról a kiszolgáló létesítményeket (mint amilyen például a Csepeli Szabadkikötő) bárki igénybe veheti díjszabás mentén, egyenlő feltételekkel. Iparvágánnyal bíró telephely (például az ÁTI DEPO Zrt. bajai depója) esetében azonban a fenntartó mondja meg, ki veheti igénybe, és díjszabás helyett egyedi feltételekkel tárgyal. A különböző nagyságrendű vasúti kapcsolatok ellenére e két telephelytípus egyforma szabályozás alá esik, ami Kolluti Roland szerint felülvizsgálandó. Ráadásul a harmadik típusba sorolt közforgalmú rakodók helyszínén dolgozók szinte minden előírás alól mentesülnek – ideje lenne hasonló feltételekkel játszani.
A vasútüzem egy műszakos működéséhez például minimálisan az alábbi személyzet szükséges: vasútüzem-vezető, tolatásvezető, kocsirendező és mozdonyvezető. Az ő képzésüket szigorú követelmények határozzák meg rövidebb-hosszabb alapképzés és a hozzá tartozó alapvizsga, majd időszakos oktatás és időszakos vizsga keretében. A depóigazgató úgy véli: az alkalmassági feltételek pedig nemcsak szigorúak, hanem túlzóak is, mintha legalábbis vadászpilótának készülnének a vasútüzemi szakemberek (kizáró ok például a szemüveg és a magas vérnyomás). Mindez folyamatos munkaerő-problémákhoz vezet.
Ha az említett akadályokat sikerrel veszi az üzemeltető, a technika még közbeszólhat. A szakember véleménye szerint az átrakópontok is fejlesztésre szorulnak, legalább annyira, mint a vasúti pályák éppen szárnyaló projektjei. Az elvárt pontosság és megbízhatóság teljesítéséhez a megbízók és a vasúttársaságok együttműködését (finanszírozási hajlandóságát) kéri a depó.
A cikk a KözlekedésVilág 2017. április-májusi számában jelent meg.
