Első a biztonság a városi járművezetőknek

Közút
„Az áruelosztásban dolgozó járművezetők továbbképzése és személyre szabott támogatása jelentősen különbözik a hosszú távú fuvarozást végzőkétől, amely leginkább az üzemanyag-megtakarítás eléréséről szól."

Újabb mérföldkő a szakképzett munkaerő biztosításáért a vasúti kulcsmunkakörök betöltéséhez

Vasút
Együttműködési megállapodást írt alá a Rail Cargo Hungaria Zrt., a Győri Műszaki Szakképzési Centrum és annak tagintézménye, a Győri Műszaki SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnázium és Szakközépiskola.

A BILK Logisztikai Nyrt. tőzsdére viszi részvényeit

Logisztika
A BILK Logisztikai Nyrt. bevezeti részvényeit a Budapesti Értéktőzsdére– jelentette be sajtótájékoztatón Wáberer Lívia, a társaság vezérigazgatója. A BILK valamennyi értékpapírját a BÉT-re viszi, és azok legalább 25, de legfeljebb 49 százalékát kínálja jegyzésre a befektetők részére. A jegyzési időszak 2018. június 20-án kezdődik és július 4-ig tart. A részvények kizárólagos értékesítője a Raiffeisen Bank.

A DB Schenker Berlinben mutatta be az iHub projektet

Logisztika
Közös kutatási projekt az elektromos teherautókban mutatkozó potenciál felmérésére a városi területeken történő szállítási szolgáltatásokra vonatkozóan.

Waberer’s: Profitálhatnak a közúti fuvarozók a Shell LNG kúthálózatának terjeszkedéséből

Közút
A Shell a napokban nyitotta meg első belgiumi LNG (LiquefiedNaturalGas – cseppfolyósított földgáz) töltőállomását Herstalban. Ez a Shell nyolcadik LNG töltőállomása Európában, amely három határátkelőhöz is közeltalálható ésaz egyik kulcsfontosságú fuvarozásiútvonalon biztosít üzemanyag ellátást. A Shellnél más lehetséges helyszíneket is számításba vesznek, amelyekkel rövid időn belül bővíteni lehet az európai LNG hálózatot, biztosítva az LNG ellátást a fuvarozó partnereknek. A Waberer’s szerint az LNG hálózat bővülése lendületet adhat a cseppfolyós gázzal működő kamionok elterjedésének, amellyel jelentősen csökkenthető a közúti fuvarozásból származó károsanyag-kibocsátás és zajterhelés. 

Európai Innovációs Nagydíjat kapott a GEFCO applikációja

Közút, Logisztika
A GEFCO, a komplex ipari ellátási lánccal kapcsolatos szolgáltatások globális szereplője, az autóipari logisztika vezető európai vállalata június 12-én Innovációs Nagydíjat nyert az Európai Autóipari Logisztika Bonnban szervezett konferenciáján.

Az új DAF CF és XF nyerte el a „2018. év szlovén tehergépkocsija” címet

Közút
A szlovén Transport&Logistika és a Mehanik in Voznik tehergépkocsi, szállítmányozási és karbantartási magazin szerkesztői és olvasói az új DAF CF és DAF XF típust választották meg a „2018. év szlovén tehergépkocsijának”. Mindkét tehergépkocsi sorozat innovatív, üzemanyag-takarékos hajtáslánca és kiváló járművezetői kényelme miatt nyerte el a megtisztelő címet.

2022-ig 4000 milliárd forint közúti és vasúti fejlesztésekre

Vasút
A kormány 2022-ig 4000 milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre az ország logisztikai pozíciójának erősítése érdekében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mogyoródon.

Új telephely a tatabányai buszparknak

Közösségi közlekedés
A városi közösségi közlekedés megújítása fontos mérföldkőhöz ért: a Modern Városok Program keretében megvalósuló beruházás nemcsak a buszflotta korszerűsítését jelenti, hanem az infrastruktúra fejlesztését is.

Megújult vasútvonalszakaszok

Vasút
Befejeződtek a nagyobb munkálatok a dél-balatoni fő- és mellékvonali vonalszakaszon, a projekt őszi, teljes befejezéséig már csak kisebb beavatkozások várhatók.

Kétvágányúsításra vár a Győr–Sopron vasútvonal

Vasút
Olyan magas a Győr–Sopron vasútvonal kihasználtsága – átlagosan napi 70–80 vonat közlekedik a szakaszon –, hogy megérett a kétvágányúsításra. Tervek már készültek, pénz még nincs.

Ismét napirenden a MÁV és a Volán összevonása

Közösségi közlekedés
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kísérletet tenne arra, hogy megszüntesse a párhuzamosságokat a közösségi közlekedésben.

Bajai kikötő: kezdődik a fejlesztés

Hajózás
A Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Kft. (Bajai OKK Kft.) támogatás felhasználásával fejleszti a bajai kikötőt. A projekt előkészítése és megvalósítása elszámolható költségeinek a finanszírozása a Kohéziós Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból,vissza nem térítendő támogatásformájában történik. A projekt összköltsége nettó 3,805 milliárd forint.

Floyd-filozófia: stabilan előre!

NavigátorVilág
A Floyd folytatja az elmúlt három évben felépített új üzleti stratégiát, amelynek eredményeként ma újra egy jelentős, megbízható stratégiai partnerként tekint rájuk a vasúti piac. Szűcs Lajos minőség- és biztonságirányítási vezetővel arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miként tudta röpke pár év alatt bejárni ezt a fejlődési pályát a cég. Ez a cikk a NavigátorVilág májusi számában jelent meg. – Milyen körülmények között került a Floydhoz, és milyen feladattal bízták meg? – 2013 szeptemberében jöttem a társasághoz, amely jelentős változásokon ment keresztül: változott a tulajdonosi szerkezet, átalakultak a korábbi működési rendek, komoly fluktuáció sújtotta a céget, illetve a vasútbiztonsági tanúsítvány körüli problémák is izgalmas helyzetet teremtettek. A menedzsment ebben a munkában minőség- és biztonságirányítási vezetőként számított rám, a mai napig ezt a pozíciót töltöm be a Floydnál. Jónéhány átmeneti intézkedéssel sikerült biztosítani a működést és a fuvarozási feladatok ellátását: alapjáraton üzemelve újraépítettük a vállalkozást, beleértve a szervezeti átalakítást, a hiányzó munkaerő pótlását, a korábbi gazdaságtalan tevékenységek tudatos leépítését és új üzleti területek keresését. A magyar és az osztrák vasútbiztonsági tanúsítványunkat 2019 novemberéig meghosszabbítottuk, sikerrel vettük az ISO-auditot, majd a tavalyi lejáratot követően a legújabb szabvány szerinti tanúsítást is megszereztük, van már ECM-tanúsítványunk. Elindítottunk egy járműkorszerűsítési programot, és a mozdonyaink szlovákiai engedélyeztetése

Inspiráció és ötletek tanácsadói szemmel

NavigátorVilág
A közúti fuvarozók nagyrésze elmondhatja, hogy az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszert (EKÁER) a 2015-ös bevezetés óta, ha nem is szerette meg, de már megszokta. Természetesen a megszokás alatt jókora beletörődés és félelem áll. A bírságok elkerülése érdekében be kellett építeni a napi ügymenetbe, kezelése az alkalmazottak napi rutinjának részévé vált. Legalábbis jó esetben. Sajnos, ahogy a legtöbb adószakértő, mi az Arkconsultingnál sem csak a jó esetekkel találkoztunk.

Napi buszos összeköttetés Magyarország és a horvát tengerpart között

Június 14-én újra elindulnak a FlixBus nyaralójáratai. Horvátország és Montenegró 14 tengerparti települése közvetlenül megközelíthető lesz zöld távolsági busszal, Közép-Dalmáciába mindennap lesz éjszakai összeköttetés.

MÁV-Start: itt anyári vasúti menetrend

Vasút
A MÁV-Start több járatot és korszerűbb szerelvényeket közlekedtet a június 16-ától augusztus 26-áig érvényes nyári menetrendben a megnövekedő utasforgalom kiszolgálására főleg a Balaton és a Velencei-tó térségében.

Tavaly 7,4 százalékkal nőtt a Dachser magyarországi forgalma

Közút
A Dachser magyarországi vállalata, a Liegl&Dachser Szállítmányozási és Logisztikai Kft. 7,4 százalékos forgalomnövekedést ért el 2017-ben, az anyavállalat valamennyi üzletága erősödött 2016-hoz képest.

A szállítmányozók és a fuvarozók is felkészültek?

NavigátorVilág
Május 25. után az adatkezelőknek már az Európai Unió új adatvédelmi rendelete (General Data Protection Regulation, GDPR) szabályainak kell megfelelnie. A megfelelő értelmezéshez mindenképp célszerű ezt szektorspecifikusan vizsgálni, ugyanis „ahány ház, annyi szokás”. A megfelelés különösen jelentős kihívás azon cégek számára, amelyek országhatárokat átlépő tevékenységet végeznek. A szállítmányozó- és fuvarozócégek jelentős mennyiségben kezelnek személyes adatokat, beleértve a munkavállalók, szerződéses partnerek, megrendelők személyes adatait is. A szabályok értelmezésében az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője, dr. Urbán Liliána volt a segítségünkre.

„Szép óvatosan beszálltunk a munkaerő-közvetítésbe”

KözlekedésVilág
Felkészült gépjárművezetőket Magyarországon sem találunk minden sarkon, ezért a fuvarozóvállalatok immár előszeretettel alkalmaznak külföldi sofőröket is, csak hogy guruljon a kamion. Hogyan tudja ebben segíteni partnereit a Vezetek Kft., és milyen ma a szimulátoros gépkocsivezetőképzés helyzete? Szabó Attilával, a korszerű Eca Faros szimulátorokat üzemeltető cég értékesítési igazgatójával beszélgettünk.

A vicinálisok sikeres túlélése

KözlekedésVilág
A vasútvonalak bezárása Magyarországon is kampánytéma volt 10 éve, majd 2012-ben látványosan újranyílt néhány vasúti mellékvonal. A túlélést jelentő koncepciók és fejlesztések azonban elmaradtak, ma már sokszor csak alibi menetrendet fenntartva kínlódik a MÁVSTART. Pedig jó példák is vannak, amelyeket érdemes bemutatni…

A hálókocsis vasúti utazás tündöklése és hanyatlása

KözlekedésVilág
Rossz idők járnak a hálókocsis vasúti utazásra, Európában ma már szinte csak az osztrák ÖBB bízik a korábban oly kedvelt közlekedési mód újraélesztésének lehetőségében. Néhány évtizede még rengetegen választották az éjszakai utazásukhoz a vasutat, úgy tűnik azonban, a történelem kerekét a síneken sem lehet visszafordítani…

Márciusban elindul az első zöld FlixTrain

KözlekedésVilág
Miután Európában piacvezetővé nőtte ki magát a FlixBus a távolsági autóbuszos közlekedésben, a társaság menedzsmentje immár a tengerentúli terjeszkedésben gondolkodik. Persze az európai állásaikat sem adják fel, bővítik a lengyel hálózatot, az igazi nagy dobás azonban az, hogy ebben a hónapban elindítják Németországban az első zöld FlixTraint. Régiónkban a tavaly szeptemberben megnyitott budapesti irodájuk átvette a vállalat müncheni központjától a magyar, a román és a bolgár piac koordinációját. Szóval volt miről beszélgetni Horváth Ákossal, aki üzletfejlesztési igazgatóként csatlakozott az ötéves fennállásának jubileumát ünneplő német startup vállalkozás magyarországi csapatához.

2018. május

NavigátorVilág

Beolvad a Kelenföld Konténer Depo a Rail Cargo Terminal – BILK-be

NavigátorVilág
Régi stratégiai célja teljesült ez év áprilisára a Rail Cargo Terminal – BILK (RCT – BILK) menedzsmentjének azzal, hogy kivásárolhatták a Kelenföld Konténer Depo Kft . (KKD) többségi (55%-os) tulajdonosát, ezzel kizárólagos tulajdonosává válva a cégnek – és megnyitva a lehetőségét a két cég integrációjának, a soroksári konténerterminál területének egységes szemléletű, az eddiginél hatékonyabb kezelésének. A terminál helyzetéről és céljairól Miklósi Nórát, az RCT – BILK igazgatósági tagját kérdeztük.

„Amíg urai vagyunk a helyzetnek, mindig tovább tudunk lépni”

NavigátorVilág
„Az a célom, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon: a kollégáim jól érezzék magukat nálunk, az áru időben eljusson a címzettjéhez és a vállalkozás is megtalálja a számítását, azaz gyarapodjon a vagyona” – mondja Szabó Gábor, aki cégével a napokban költözött új, bérelt telephelyé- re, Alsónémediben. Hozzáteszi: „A mi szakmánk folyamatos küzdelem, de pont ez a szép benne.”.

Módosítani kellene a logisztikai pályázatok feltételeit

Logisztika
Az ipar és a logisztika kéz a kézben járnak, ezért nem lesz kellően hatékony az iparfejlesztés és versenyképes az ipar, ha a logisztikai iparág nem fejlődik ezzel párhuzamosan – véli az MLSZKSZ.

Cseh e-mobilitási piac: nem állnak csehül

Közút
Csehország-szerte gyorsan bővül az elektromos járműveket (EV) kiszolgáló villámtöltő állomások hálózata.

Scania Young Professionals néven saját ingyenes tehergépjármű képzést és ösztöndíj programot kínál a Scania

Közút
A Scania Magyarország kiszélesíti együttműködését az elismert budapesti Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakgimnáziummal. A több mint 100 éve működő fővárosi oktatási intézmény ad helyet a Scania által meghirdetett oktatási programnak, a tehergépkocsi szerelői képzésnek.

Megérkezett a Wizz Air-flotta 100. repülőgépe

Légi közlekedés
A Wizz Air, Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága, Közép- és Kelet-Európa vezető diszkont légitársasága egyedülálló mérföldkőhöz érkezett: flottájához ma csatlakozott a 100. repülőgép.

Június 4-től Desiro motorvonatok segítik a HÉV-közlekedést a H6-os (ráckevei) vonalon

Közösségi közlekedés
Sikeres próbamenet után június 4-től, hétfőtől egy két egységből álló Desiro motorvonat segíti a H6-os (ráckevei) vonal közlekedését. A menetrend nem módosul, valamint a vonatokon a HÉV menetjegyek és bérletek ugyanazokkal a feltételekkel érvényesek, mint a HÉV-szerelvényeken.

A tengelysúlymérő rendszer pontatlanságai miatt tömeges bírságoktól tartanak a közúti fuvarozók

Közút
A Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer tesztüzemének meghosszabbítását kérik az érdekképviseleti szervezetek.

„Néhány évig még biztosan a szakmában maradok”

NavigátorVilág
Szemerey Lóránd, a magyarországi közúti fuvarozás egyik emblematikus alakja néhány évnyi, Wáberer Györggyel végzett közös munka után ismét az önálló utat választotta. Teljes erőbedobással, több évtizedes szakmai tapasztalatait is bevetve immár kizárólag a három éve alapított családi vállalkozása, a Szemerey + Plus fellendítésén munkálkodik, karöltve kisebbik fiával, Péterrel. Milyen utat tett meg eddig a cég, és hova szeretne eljutni? Szemerey Lóránddal beszélgettünk.

„Hosszú távon csak motivált munkatársakkal lehetünk sikeresek”

NavigátorVilág
Tavaly 20 milliárd forint feletti árbevételt ért el a Deutsche Post DHL légi és tengeri szállítmányozási üzletágának magyar lába, és 2018-ban további növekedést prognosztizálnak. Az idei év legfontosabb feladatai között, a pénzügyi céljaik elérése mellett, szolgáltatásuk és az ügyfelek felé történő kommunikáció további javítását és munkavállalóik elégedettségének növelését említi Pál Attila ügyvezető igazgató.

Megrendelés 25 Vectron mozdonyra

Vasút
A holland Mitsui Rail Capital Europe (MRCE) 25 Vectron lokomotívot rendelt a Siemenstől, amely három részletben szállítja le a mozdonyokat.

Felújították a 3-as metró utolsó szerelvényét is

Közösségi közlekedés
Elkészült a Moszkva közeli Mityistyiben az utolsó, 37. metrószerelvény, amely nemsokára a budapesti 3-as vonalon közlekedik majd.

Megújult a Budafok kocsiszín

Közösségi közlekedés
Befejeződött az 1-es villamos vonalán és a budai fonódó villamoshálózaton közlekedő járművek kiadását, üzemszüneti tárolását és karbantartását szolgáló Budafok kocsiszín felújítása, a BKV üzemszerű használatba vette a remízt.

Távolságalapú útdíj a láthatáron

Közút
Az „Eurovignette” irányelv tervezett módosítása többletköltséget jelentene a polgároknak, és tovább emelkedhetnek a közúti fuvarozás költségei is.

A Kühne + Nagel beköltözik a budapesti repülőtérre

Logisztika
A világ egyik legnagyobb logisztikai vállalata, a Magyarországon piacvezető Kühne + Nagel úgy döntött, hogy csatlakozik a budapesti repülőtéren légiáru kiszolgálást végző cégek táborához. A Kühne + Nagel képviselői raktár- és irodalétesítmények bérlésére kötöttek szerződést a repülőtér-üzemeltetővel, hogy kihasználják az áruszállító gépek közelségéből adódó előnyöket.

A Prologisbejelentette a “Prologis a legjobbakért” 2018-as díjazottjait

Logisztika
A Prologis, a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata és a Poznańi Logisztikai Iskola (WSL) bejelentette a 13. “Prologis a legjobbakért” verseny díjazottjait.

Egy újabb aduász a fenntartható megoldások között

Közút
Alternatív üzemanyagok A Scania bemutatja a 410 lóerős, bioetanollal üzemelő motorját hosszú távú alkalmazásokhoz, amely a CO2-lábnyom akár 90 százalékos csökkentését is lehetővé teszi. Az új bioetanol-motor 2150 newtonméter nyomatékot fejt ki, ugyanannyit, mint dízelüzemű ikertestvére, miközben az üzemanyag-fogyasztása is egy hagyományos dízelmotoréhoz mérhető. Alapja a Scania 13 literes, soros, hathengeres erőforrása. A hagyományos dízelekhez hasonlóan ez is kompressziógyújtású, így nincs szükség a hardver jelentős módosítására. A motor legjelentősebb változtatásai az üzemanyag-befecskendező rendszert érintik, valamint módosították a hengereket a sűrítési arány megnöveléséhez. Az SCR-es kipufogógáz-utánkezelő rendszer megegyezik azzal, amelyet a Scania szinte az összes Euro 6-os motorján alkalmaz. Az etanol a legkönnyebben hozzáférhető megújuló üzemanyag a világon, amely számos országban helyileg is könnyedén előállítható. A Scania bioetanol-motorjai ED95-ös üzemanyaggal működnek, azaz egy olyan etanolfajtával, amely ötszázaléknyi gyulladássegítő és kenő adalékot tartalmaz. Ez az adalék lehetővé teszi, hogy a motor a dízelelv szerint, azaz kompressziógyújtással működjön. Amellett, hogy segít a CO2-lábnyomot akár 90 százalékkal csökkenteni, a bioetanol-motor kedvező hatással van a NOx- és a részecskekibocsátásra is.

A Lufthansa Csoport új Economy „Light” tarifát vezet be észak-amerikai útvonalain

Légi közlekedés
Az új, csak kabinpoggyászt tartalmazó tarifa 2018 nyarától lesz foglalható

Indul a Kamion Európa-bajnokság!

Közút
Május 26-27-én Misanoban elindul a 2018-as Truck Race Európa-bajnokság, majd rögtön utána a magyar résztvevők számára legfontosabb állomás, a várva várt futam következik a Hungaroringen, június 16-17-én. Ebben az évben két magyar érdekeltség is lesz az egyébként is népes mezőnyben. 2014 és 2015 Európa-bajnoka, Kiss Norbi és az elmúlt 4 évben 4 bajnoki címet szerző OXXO Hungary Truck Racing Team. Az egyetlen magyar csapat először megy teljes szezont az EB-n külföldi pilótával, a nemzeti színű kamion volánja mögött 2018-ban a kétszeres brit bajnok, Ryan Smith ül. Kiss Norbert zsenialitását nem kell bemutatnunk, és lassan Norbi kamionjából, a korábban sereghajtó Mercedesből is ütőképes versenyjármű született. Ryan korábban is bizonyította már tehetségét az Európa Bajnokságon: bár csak pár versenyen indult, de így is ő minden idők legkorábban dobogóra álló versenyzője. Van két futamgyőzelme, valamint ő szerezte meg a Krasznai János emlékére kiírt, a versenyben a leggyorsabb kört teljesítő versenyzőnek járó különdíjat első ízben 2016-ban. Később, 2017-ben Kiss Norbi is megkapta ezt a díjat. Megkérdeztük Sárosi Brúnót, az OXXO Hungary Truck Racing Team csapatvezetőjét, hogyan látja az idei évet. Az idei év újabb komoly kihívás az OXXO Hungary Truck Racing Team életében. Az elmúlt két évet az angol bajnokságban töltöttük, így most vissza kell rázódni

Eurapid: elsőbbségi sáv közúton

NavigátorVilág
A DHL Freight háztól házig prémium gyűjtőszolgáltatása általános és raklapos küldeményekre, az Eurapid távolságtól függően (1000 km-en belül/kívül) akár 24/48 órán belül köti össze Európa gazdasági gócpontjait 22 ország 105 terminálján keresztül. A tavaly ősszel debütált termék minden elemében megbízható, a rögzített rövid tranzitidők révén kiszámítható és az ügyfélszolgálat fókusza által proaktív válasz azokra a trendekre, amelyek a jövő logisztikáját a gyorsuló globalizáció, a testre szabott megoldások és az átlátható ellátási lánc irányába formálják, tudtuk meg Tavaszi Csaba értékesítési és marketingigazgatótól.

Kényelmesen és könnyedén

NavigátorVilág
Nyilvánvaló előnyökkel lépteti piacra új, innovatív, ügyfélbarát termékét az üzemanyag- és szervizkártya-szolgáltató társaság: egy egységes fedélzeti eszköz szerte Európában, egy számla, egy szolgáltató, amivel az útdíjfizető fuvarozóvállalkozások régi vágya teljesül, hiszen megállás nélkül szelhetik át Európa útjait például Budapesttől Hamburgig. Az átjárható útdíjmegoldás, az UTA One áprilisi bevezetése kapcsán kérdeztük Réthy Kinga ügyvezető igazgatót.

Pályakezdő program a Lufthansa Systems Hungáriánál

Légi közlekedés
Júliustól 10–12 általános szoftverfejlesztői tudással rendelkező pályakezdő csatlakozhat a több száz légitársaság működését támogató csapathoz.

Esztergomi vasútvonal: változik a menetrend, csökken a menetidő

Vasút
A Budapest–Esztergom vonalon a villamos üzemű FLIRT motorvonatok jobb menetdinamikáját kihasználó zónázó menetrendet vezet be a MÁV-START. A gyorsított személyvonatok esetében 62 percre csökken a menetidő a Nyugati pályaudvar és Esztergom között.

Évi egyszeri díjtarifa-hirdetést sürgetnek

Közút
A biztosítási díjak drasztikus emelkedése kapcsán egyeztetések kezdődtek a felügyeleti szervek és az autóbuszos személyszállítók között.

Elektromos hajtású vízitaxi

SeaBubbles névre keresztelt, futurisztikus, nulla kibocsátású, új kialakítású vízitaxit mutattak be a svájci Genfi-tavon.

Szárnyaló számok és számtalan lehetőség

KözlekedésVilág
Elképesztő ütemben növekszik jelenleg a budapesti repülő- tér forgalma. Ezért BUD:2020 néven tavaly a Budapest Airport nagyszabású modernizációs programot hirdetett, amelynek keretében egy sor fontos beruházás valósul meg, beleértve az úgynevezett B mólót, a nemrég átadott repülőtéri szállodát, új parkolókat, valamint cargo-, logisztikai és környezetvédelmi fejlesztéseket. A repülőtéri forgalom alakulásáról, a folyamatban lévő és tervezett fejlesztésekről, valamint a repülőtéri régió nemzetgazdasági szerepéről beszélgettünk Szarvas Gáborral, a Budapest Airport közkapcsolati igazgatójával.

Versenyhelyzet-elemzés: Budapest–Bécs

KözlekedésVilág
Sorozatunkat folytatva most az egyik legfontosabb nemzetközi kapcsolatot, Bécs közösségi közlekedési elérését vesszük górcső alá, elsősorban Budapest felől nézve. Az osztrák és a magyar főváros közötti kapcsolat a múltban is kiemelt fontossággal bírt, az elmúlt évtizedekben azonban még inkább felértékelődött. Eddig elsősorban a vasút szerepe volt kiemelkedő, de az autóbuszos piacon erős verseny kezd kibontakozni.

A légi kapcsolatokról tárgyalnak Kínában a Budapest Airport vezetői

Légi közlekedés
Budapest és Magyarország kelet-európai regionális kereskedelmi elosztó központ szerepéről is szó volt azokon a megbeszéléseken, amelyeket a budapesti repülőtér képviselő folytattak kínai partnereikkel Sanghajban. A dél-kínai metropolisz ad otthont a világ legnagyobb közlekedési és logisztikai szakmai találkozójának, amelynek keretében a Budapest Airport is bemutathatta a magyarországi fejlesztési lehetőségeket a kínai és a nemzetközi légi szállítmányozási cégek képviselőinek.

Magyarországra érkezett a szerszámgépek forradalmian új technológiája

Mozaik
A HITACHI Power Tools / HiKOKI japán szerszámgépgyártó olyan innovatív akkucsomagot fejlesztett ki, amely megoldja a kompatibilitás problémáját két feszültség kategória között.

Alvállakozót keres a Kuljetus Eklöf Oy bérvontatásra, közép-kelet európai munkára

Közút
A finn Kuljetus Eklöf Oy alvállalkozókat keres bérvontatásra közép-kelet európai munkára, augusztusi és/vagy azonnali kezdéssel.

A UPS 17 százalékkal növelte az egy részvényre jutó bevételeit az első negyedévben

Logisztika
A UPS üzleti jelentésében közölte, hogy a 2018. első negyedéves egy részvényre jutó bevételei 17 százalékkal 1,55 dollárra emelkedtek köszönhetően elsősorban a nemzetközi és az ellátási lánc és teheráru üzleti egységek üzemi nyereségében bekövetkezett két számjegyű növekedésnek.

WIZZ második bázisgép Debrecenben és 7 új útvonal

Légi közlekedés
A Wizz Air, Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy 2018 decemberétől kétszeresére bővíti debreceni bázisát egy második Airbus A320 típusú repülőgéppel. A bővítéssel továbbá hét régóta várt járatot is indít a WIZZ Debrecenből Barcelonába és Palma de Mallorcába (Spanyolország), Baselbe (Svájc), Doncaster/Sheffieldbe (Egyesült Királyság), Dortmundba (Németország), Lárnakába (Ciprus) és Máltára. Az új útvonalakon túl a legnépszerűbb, Tel-Avivba és Párizs Beauvais-ra közlekedő debreceni járatok gyakorisága megnő, így 2019-ben hetente 16-tal több WIZZ-járat repül majd Debrecenből. A járatokra a jegyek már 2990* forinttól foglalhatók a wizzair.com oldalon. A Wizz Air 2012-ben indította első járatát a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről, és azóta is folyamatosan fejleszti egyre bővülő hálózatát, arra törekedve, hogy utasainak egyre több alacsony viteldíjas utazási lehetőséget biztosítson. A ma bejelentett bővítéssel a Wizz Air befektetése debreceni bázisán 200 millió dollár* fölé emelkedik, és a100%-os debreceni bővülésnek köszönhetően a légitársaság 2019-re közel 600 000 ülőhelyet kínál 11 országba közlekedő 14 járatán. Az új repülőgép 2018 decemberében érkezik, és hét új útvonalat támogat majd. A WIZZ legnépszerűbb debreceni járatainak gyakorisága is megemelkedik: Tel-Avivba és Párizs Beauvais-ra hetente 2 helyett 3 járat indul majd. A bázis bővítését követően két modern repülőgépével a Wizz Air több mint 70

A francia kapcsolat – honi szerepvállaláshoz

NavigátorVilág
Megalapításának 25. évfordulóján újabb lendületet vesz a Prevost-Hungária Kft . A társaság magyar–francia kapcsolatok jegyében született, fejlődésének első negyedszázadában magyar–francia vegyesvállalatként működött. Erdélyi gyökerű, Franciaországban szocializálódott magyar tulajdonosa, Szabó György most azon dolgozik, hogy 100 százalékban magyar tulajdonú társasággá változtassa a céget. Egyúttal szívesen átadná üzleti tapasztalatait és érdekképviseleti szervezőkészségét a tisztújításra készülő Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének.

Közép- és kelet-európai babérokra tör a BI-KA

NavigátorVilág
A megyei kereteket hátrahagyva sokkal intenzívebb fővárosi és országos megjelenésben gondolkodik a BI-KA Logisztika Kft . menedzsmentje, sőt mernek ennél is nagyobbat álmodni. A cég fővárosi irodájának tavaly év eleji megnyitása kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy az eddigi magas színvonalú ügyfélkiszolgálás megtartása mellett előkészítse a vállalat meghatározó közép- és kelet-európai, komplex logisztikai szolgáltatóvá válását. Hol tart ezen az úton a BI-KA? Milyen akadályokat kell leküzdeni? Milyen fejlesztéseket kell végrehajtani a sikeres célba érés érdekében? Beszélgetőtársunk: Szécsi Gabriella, a BI-KA Logisztika Kft . ügyvezetője.

Európai innovációs díjat kapott a Waberer’s

Közút
A közúti fuvarozó cég az SAP innovációs díját vállalatirányítási rendszerének átfogó és példaértékű modernizálásáért nyerte el.

Új autóbusz-pályaudvar épül Lentiben

Közösségi közlekedés
477 millió forint európai uniós támogatásból új autóbusz-pályaudvar épül Lentiben, az összegből kerékpárutak fejlesztésére is jut.

Európa élvonalában a budapesti repülőtér forgalomnövekedése

Légi közlekedés
Minden korábbi rekordot megdöntött a Budapest Airport első negyedéves utasforgalmi növekedése, ami majdnem háromszorosa az EU-repülőterek növekedési átlagának.

Egymillió repülőút károsanyag-kibocsátását spórolták meg a hazai légiforgalmi irányítók

Légi közlekedés
A HungaroCotrol Zrt. Európában elsőként, 2015. február 5-től törölte el a teljes magyar légtérben a légi útvonalhálózatot és vezette be a repülőgépek korlátozások nélküli szabad légtérhasználatát. A „Hungarian Free Route” jelentős gazdasági és környezetvédelmi eredményeket ért el azóta. Azóta a hazánk felett átrepülő járatok útvonala 4,5 millió kilométerrel csökkent, és a három év alatt 48 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid került a levegőbe – ami a világ leghosszabb repülő útvonalán (Auckland – Doha) keletkezett káros anyag egymilliószorosa. A Dubai Airport Show-n 2018. május 9-én mindezért Innovációs díjjal jutalmazták a HungaroControlt.

2021-re készül el a 3-as terminál Ferihegyen

Légi közlekedés
2019 végén kezdődhetnek a 3-as terminál építésének munkálatai a Liszt Ferenc Repülőtéren, 2021-re pedig átadhatják az új terminált – mondta a Budapest Timesnak adott interjújában Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. A 3-as terminál a 2-eshez kapcsolódik majd, és a schengeni övezeten kívüli utakat bonyolítják majd itt. 

A Prologis második logisztikai parkját vásárolja Pilzenben

Logisztika
A Prologis Inc., a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata a mai napon bejelentette,hogy a Prologis Európai Logisztika Alap (PELF) megvásárolta a csehországi Mountpark Pilsen-t.

Hat STRALIS X-WAY NP szállításáról kötött szerződést a Transport Jacky Perrenot az INTERMAT párizsi kiállítás alkalmával

Közút
A Transport Jacky Perrenot az IVECO műszakilag élenjáró földgáztechnikájával kívánja kiváltani a dízelmotorokat járműflottájában, immár az építőipari logisztika területén is. A megállapodás a logisztikai vállalat részéről a 2017 novemberi Solutrans alkalmával 250 darab STRALIS NP tehergépkocsira leadott megrendelés mentén jött létre.

A Ford olyan megoldásokat keres, amelyek tisztább levegőt biztosíthatnak a nagyvárosok számára

Közút
A Ford Valenciában is megkezdi a Transit Plug-in Hybrid áruszállítók tesztüzemét.

A Siemens ETCS berendezéseket telepít a Százhalombatta – Pusztaszabolcs vasútvonalra

Vasút
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) a Siemenst bízta meg azzal, hogy szerelje fel interoperábilis, nagysebességű vasúti közlekedést elősegítő berendezésekkel a Százhalombatta – Pusztaszabolcs vasútvonalat. A Siemens fogja biztosítani a Trainguard 200 típusú vonatbefolyásoló rendszert  ETCS 2-es szinttel és rádiós irányító-központtal (RBC), valamint két Trackguard Simis IS típusú elektronikus biztosítóberendezés szállítását és üzembehelyezését. A vonalon centralizált térközöket alakítanak ki, melyeket jelenleg egyedül a Siemens képes szállítani hazánkban. Az új megrendelés részét képezi hat Wayguard Simis LC típusú vasúti sorompó-berendezés, a teljes villamosenergia-ellátás, a szerelési munkák és a távközlési eszközök is. Az üzembe helyezés tervezett időpontja 2020 decembere. A 26 km hosszú, kétvágányú szakasz a jelenleg rekonstrukció alatt álló Kelenföld – Százhalombatta vonal meghosszabbítása. Globális projekt részeként folyik a magyar vasúthálózat modernizálása, melynek célja a Budapest és a horvát országhatár közötti vonal korszerűsítése a mediterrán vasúti folyosó szűk keresztmetszetének kiküszöbölése érdekében. A teljes hálózat fejlesztésének eredményei között megemlíthetjük az utazási idők optimalizálását, valamint a mintegy 280 km hosszú vasútvonal és a vasúti közlekedési rendszer korszerűsítését. Dr. Ludvig László, a Siemens Mobility Divízió magyarországi igazgatója elmondta, nagyon büszkék arra, hogy a Megrendelő őket bízta meg a vasúti csúcstechnológiájú rendszer kivitelezésével. A Siemens csoport tagvállalatai mellett igyekeznek hazai alvállalkozókat, beszállítókat is bevonni

Új igazgató a UPS európai leányvállalatának élén

Logisztika
Lou Rivieccio átveszi az európai operáció irányítását, miközben a vállalat továbbra is a régió alapvető képességeinek erősítésébe fektet.

Újabb 30 ezer m2raktárkapacitás építését tervezi a BILK Logisztikai Zrt.

Logisztika
A cég két ütemben tervezi felépíteni az új létesítményeket, amiket a következő két év folyamán vehetnek birtokba a bérlők. A fejlesztés befejezését követően a BILK Logisztikai Zrt. kapacitása meghaladja majd 215 ezer m2-t.

Pappas Auto: Superbrands 2018 és Business Superbrands 2018 védjegy

Közút
A Superbrands a széles nagyközönség számára is ismert, a magas minőséget szimbolizáló védjegy. A nemzetközi program keretében a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkák részesülnek díjazásban. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.

DELI BY SHELL – Átalakított shopok és exkluzív ételkínálat Fördős Zé közreműködésével

Mozaik
A fogyasztói szükségletek és szokások folyamatosan változnak, de a Shell célja és elkötelezettsége az állandó átalakulás ellenére is örök: az utazás kellemes élménnyé tétele. A Shell nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a vásárlói igényeknek megfelelve aktívan alakítsa a benzinkutak shopjait és megformálja a jövő töltőállomásait. E törekvés részeként a Shell Hungary bevezette a deli by Shell márkát, amelynek keretében Fördős Zével, a Street Kitchen házigazdájával együttműködve új ételkínálatot hozott létre, az eltérő vásárlói igényekhez igazodva pedig megújítja shopjait.

Negyven csapat áll rajthoz az egyetemisták autóversenyén Egerben

Közút
Mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek csapnak össze ismét Egerben. Május 11-12-én 9 ország, 20 egyetemének, 40 csapata csapat méri össze tudását a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen. Normál és szenior kategóriában, 3 versenyszámban állnak rajthoz az egyetemisták.

30 milliós utasrekord a Wizz Airnél

Légi közlekedés
A Wizz Air, Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága közzétette legújabb statisztikáit, melyek szerint a légitársaság történetének legjobb 12 hónapos időszakát zárta. Rekordszámú, több mint 30 millió utas választotta a Wizz Airt az elmúlt év során, ami 24%-os növekedést jelent az azt megelőző 12 hónaphoz képest.

A hosszú hétvégék rontják a kiskereskedelmi forgalmat

Mozaik
2018. márciusában a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a naptárhatástól megtisztítva 7,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben mért 7,0 százalékos növekedés az idei legmagasabb adat, míg a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben regisztrált 7,8 százalékos bővülés az idei leggyengébb – ez derül ki a KSH pénteken közzétett kiskereskedelmi gyors tájékoztatójából. 

Starship, a hiperhatékony kamion

Közút
A Make the Future kaliforniai rendezvényen bemutatták a Shell és az Air Flow Truck Company legújabb üzemanyag-takarékos kamionját.

Földgázüzemű modelljei teljes termékpalettájával érkezett az IVECO a TEN-T Days 2018 konferenciájára

Közút
Földgázüzemű kishaszonjárművei, tehergépkocsijai és autóbuszai teljes kínálatával – a városi alkalmazásoktól egészen a városközi és távolsági személy-, illetve teherszállításig – képviseltette magát az IVECO Ljubljanában (Szlovénia), a Trans-European Network for Transport (TEN-T) Days az Európai Bizottág Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatósága által támogatott konferenciáján.

Szolgáltatásnyújtás integrátorként – termináltól terminálig

NavigátorVilág
A három éve alapított Amber Rail a.s. célja, hogy regionálisan olyan, elsősorban intermodális forgalmakat szervezzen és bonyolítson a piacon, amelyeket más nem akar vagy nem tud megcsinálni – mondja Schöberl Péter ügyvezető. A társaság nem tör piacvezető pozícióra, de amibe belevágnak, azt a legnagyobb profizmussal, operátor és speditőr ügyfeleik teljes megelégedésére szeretnék végezni, üzletpolitikájukban mindenkor a kooperációt – mint kulcsszót – szem előtt tartva.

„Öles lépésekkel haladunk, de lehet még gyorsítani”

NavigátorVilág
Sok vasúttársaság pengeélen táncol, ráadásul az ügyfelek közül is többen eljutottak a teljesítő- és tűrőképességük határáig, s lassan képtelenek finanszírozni a vágányzárak miatt kitűzött kerülő útirányokon való kényszerű vonatközlekedést, mondja e havi címlapsztorinkban Katona László. Az MMV Magyar Magánvasút Zrt. vezérigazgatója szerint ebben a helyzetben nagy segítséget jelentene, ha az állam kompenzáció formájában az ágazat hóna alá nyúlna, de ehhez közlekedéspolitikai akaratra is szükség van. A szándékot már látják, érzik a közlekedési kormányzat irányából, de nagyon várják a konkrét megoldásokat is. A szakemberrel a vasúti fuvarpiac aktualitásairól beszélgettünk.

Tíz akkumulátorgyárra lenne szükség Európában

Közút
Ahhoz, hogy az elektromos gépkocsik elterjedjenek, elengedhetetlenül szükség van elegendő akkumulátorra.

Nem kellene útdíjat fizetni elektromos teherautóval

Közút
A német közlekedési miniszter az elektromos teherautók mentesítését javasolja az úthasználati díj megfizetése alól a jövő év elejétől.

Már épül a kaposvári intermodális csomópont

Logisztika
Többek közt közúti felüljáró épül a belváros és a déli városrészek között, a vasúti forgalomtól független kapcsolatot létesítve.

250 millió euró a Püspökladány–Ebes vasútvonal felújítására

Vasút
Az Európai Unió Kohéziós Alapja 249,5 millió euró (kb. 77 milliárd forint) összegű finanszírozást biztosít a Szajol és Debrecen közötti észak-alföldi vasútvonal fejlesztésére.

Frankfurttal és Londonnal kötnék össze a sármelléki repülőteret

Légi közlekedés
Néhány héten belül aláírhatja a sármelléki repülőtér fejlesztésére vonatkozó támogatási szerződést az NFM, így elindulhat a 6,6 milliárd forintos fejlesztés a Hévíz önkormányzata által üzemeltetett leszállóhelyen.

Jövőre érkeznek az IC+ kocsik forgóvázai

Vasút
IC+ kocsik forgóvázának beszerzéséről írt alá szerződést a MÁV-START és a Siemens–Knorr-Bremse-konzorcium.

A Wizz Air UK megszerezte a működési engedélyt az Egyesült Királyságban

Légi közlekedés
A Wizz Air UK indulásával a csoport 2018-ra közel 9 millió ülőhelyet kínál alacsony viteldíjas járatain az Egyesült Királyságban, ami 14%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

A DB Schenker második logisztikai központját építi fel Dubaiban

Logisztika
A csúcstechnológiával felszerelt raktárlétesítményt Dubai Déli Logisztikai Körzetében, a világ legnagyobb repülőtere mellett építik fel

Elővárosi autóbuszt épít az ITE

Közösségi közlekedés
Fontos mérföldkőhöz érkeztek Debrecenben az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) autóbuszos fejlesztései, megérkezett ugyanis az újabb járóképes alváz a Mercedes-Benz spanyolországi gyárából. Az ITE telephelyén megkezdték a következő, általuk tervezett és fejlesztett autóbusztípus prototípusának is a legyártását, így hamarosan már a második modelljét mutathatja be a vállalat a nagyközönségnek. A tervek szerint rövidesen megindulhat a sorozatgyártás a cívisvárosban.

Közös problémákra közös válaszok

KözlekedésVilág
A V4 magyar elnökség egyik kiemelt programja volt a közelmúltban a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület szervezésében a V4+ Rail CEO Summit tanácskozás Budapesten. Az összesen 15 európai országot képviselő megrendelők, árufuvarozók, pályaműködtetők és a stratégiai elképzelések kialakításához nélkülözhetetlen kormányzati döntéshozók részvételével lezajlott kétnapos vasútszakmai tanácskozáson előadások és kerekasztal-beszélgetések váltották egymást. A vasúti árufuvarozás versenyképességének növelési lehetőségeit taglaló panelbeszélgetést Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára vezette, s ez a tény új szintre emelte a szakma és a kormányzat közötti párbeszédet. A Vasúti Vezérigazgatói Csúcstalálkozón világosan kiderült, hogy a közös problémák lokálisan nem, csak közös fellépéssel oldhatók meg európai szinten, aminek egyik szép közelmúltbeli gyakorlati példája a XI. vasúti árufuvarozási korridor létrehozása. A „V4 összeköt” – így szól a magyar elnökség mottója, amely arra utal, hogy a négy ország politikai, gazdasági és kulturális értelemben vett összekapcsolása elengedhetetlenül fontos az innovatív, digitális korszakba lépő térség versenyképességének fokozásához. A V4 csoport szoros együttműködése mellett azonban szükség van a többi európai uniós, illetve azon kívüli országgal történő párbeszédre is, mondta első napi, az Országházban tartott megnyitóbeszédében Dávid Ilona, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Térségünk stratégiai érdeke a vasúti árufuvarozás versenyképességének fokozása, az észak-déli vasúti közlekedési kapcsolatok

Az utolsó kék metró

Közösségi közlekedés
Kék szovjet helyett immár kizárólag fehér orosz szerelvények közlekednek a hármas metró épp nem felújítás alatt álló szakaszain.

III. Dunai Kirajzás

Hajózás
A dunai személyhajózási szezon nyitányátünneplő rendezvényt a Magyar Hajózási Országos Szövetség (MAHOSZ) és a Személyhajósok Szövetsége szervezte.

Két IVECO-újdonság a BUSEXPO-n

Közút
A szakkiállításon két különlegességet, egy CNG hajtású helyközi autóbuszt és egy luxus turistabuszt mutatott be az IVECO BUS hazai importőre.

Damoklész kardja a fuvarozók felett

Közút
A Brüsszelben tervezett intézkedések nyomán egyszeriben elillanhat a közép-európai fuvarozók elmúlt években megszerzett versenyelőnye az uniós piacokon.

Az IVECO márkára alapozza új fuvarozási üzletágának beindítását az Euro-Épüsz 95 Kft.

Közút
Április 24-én átvette hat új IVECO STRALIS HI-WAY nyerges vontatóját az Euro-Épüsz 95 Kft. A cég ömlesztett  anyagok közúti fuvarozásával bővíti profilját, és az útépítéseknél a géplánc folyamatosságának biztosításához új,  megbízható járművekre van szüksége. Az IVECO hazai képviseletét ellátó DanubeTruck Magyarország Kft. kínálta az  összességében legkedvezőbb ajánlatot. Nevéből is jól látszik, hogy az 1995-ben alapított Euro-Épüsz 95 Kft. kezdetben épületek üzemeltetésével foglalkozott.  Jelenlegi fő profilja autópályák biztonsági korlátainak telepítése. „Ennek kapcsán úgy látta cégünk  vezetősége, hogy a hazai útépítéseknél némi kapacitáshiány lépett fel az építőanyagok fuvarozása terén. Így született  meg a döntés a profilbővítésről” – kezdte Tarány Gábor, az Euro-Épüsz 95 Kft. műszaki igazgatója. A raktárkészletről átvett hat egyforma IVECO STRALIS vontató a 460 lóerős motorral, az automatizált  sebességváltóval, a retarderrel, a normál kapcsolási magassággal, a magastetős, kétfekhelyes HI-WAY fülkével és az  igen jó felszereltséggel nagyon sokoldalúan alkalmazható, hiszen nemzetközi fuvarozásra éppúgy bevethetők, mint  belföldi vagy útépítési feladatokra. A billencsek működtetéséhez az egyik gázolajtartály helyére került a  hidraulikatartály, de ez bármikor visszaalakítható. A cég vezetése azonban reméli, hogy erre nem lesz szükség.  Szeretnék, ha az alapos előkészületek után sikeresen beindulna ez az új üzletág, és még az idén további billenős szerelvényeket állíthatnának munkába.

A Hitachi szerszámgépek új márkaneve: HiKOKI

Mozaik
2018 októberétől a Hitachi Koki által gyártott szerszámgépek márkaneve Hitachi-ról HiKOKI-ra (ejtsd: HaiKOKI) változik.

A magyar e-útdíj bevétel több mint fele külföldről érkezik

Közút
2017-ben is folytatódott a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevételek erőteljes emelkedése. A megszolgált útdíj összege tavaly bruttó 221,6 milliárd forint volt, ami közel 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. Ennek több mint 51 százalékát külföldi úthasználók vallották be.A növekedést a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése mellett részben az okozta, hogy új szakaszokkal bővült a fizetős utak köre. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) értékesítési mutatói alapján elmondható, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan 2017-ben is dinamikusan nőtt a 3,5 tonna össztömeg feletti járművekre érvényes HU-GO e-útdíj rendszerből származó bevétel.A megszolgált útdíj összege tavaly átlépte a bruttó 221 milliárd forintos határt, ami 11,9 százalékkal haladja meg a 2016-os, illetve 19,3 százalékkal a 2015-ös értéket.A növekedés dinamikáját mutatja, hogy a 2017-es e-útdíj bevétel az év közben megemelt költségvetési elvárást is felülteljesítette mintegy bruttó 4,7 milliárd forinttal. A növekedés háttere Bartal Tamás, a NÚSZ igazgatóságának elnöke szerint az e-útdíj bevétel emelkedése alapvetően két okra vezethető vissza.„Egyrészt – az elmúlt évek tendenciáját követve – tovább erősödött a díjköteles úthálózat forgalma. Ez újabb jele, illetve hozadéka a gazdasági növekedésnek, hiszen az ország teljesítménye, ezen belül is az ipari termelés volumene erős, mintegy 80 %‑os korrelációt mutat az útdíj bevételek alakulásával. Ezt a

A Prologis Brno-ban fejleszt

Logisztika
A Prologis Park Brno területén megkezdett első spekulatív fejlesztés a harmadik negyedévben zárul.