NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Hagyomány és megújulás

Hagyomány és megújulás

A Masped köszöni szépen, jól van, a profiltisztítással a jövő alapozásán dolgozik; az igazi szakmaiságot hordozó knowhow hagyományos módon megmarad, sőt gyarapszik, és rá épülve a cégcsoport zászlóshajója, a Masped Logisztika raktárlogisztikai szolgáltatóként erősíti pozícióit, vadonatúj szegmensekre is fókuszálva – tudtuk meg Kovács Marcell ügyvezető igazgatótól.

– A legendás Masped-bölcsőben nevelkedve 2014-ben lépett előre a cég élére. Hogyan élte meg a kinevezéssel járó kihívásokat?

– A logisztikától mint műfajtól, a napi operációtól sajnos távolabb kerültem, de erre a lépésre szükség volt ahhoz, hogy az elődöm, Cseh Ottó biztonsággal távozhasson a cégcsoport vezetésébe. Az irodaházunk akkor részben megújult, a tárgyaló, ahol most beszélgetünk, dizájnelemeiben azóta képezi le a tevékenységünket: raktározás, szállítmányozás, hálózatba szervezett megoldások, a globalizáció jegyében. Az elkövetkező időszak, nagyjából két év kissé zaklatott időszak volt, fejlesztések híján kerestük a helyünket a piacon és a Masped-családon belül is. A tavalyi tulajdonosváltás azonban az innovatív piac igényeinek megfelelő befektetési háttérrel újra növekedési pályára állította a vállalatcsoportot. Ugyanakkor az ingatlanok (a budapesti székházunk, a székesfehérvári raktárközpontunk) mint megterhelhető pénzügyi alapok ma már nem az üzleti modell olyan szerves részei, mint amiként korábban, a rendszerváltás idején funkcionáltak, tehát az új gazdánknak nem fájt megválni tőlük. Ma azt valljuk: azzal foglalkozunk, amihez értünk – ez pedig a logisztikai szolgáltatás és a klasszikus értelemben vett szállítmányozás, és nem az ingatlanhasznosítás. Mindez szükséges volt ahhoz, hogy a Masped 5 éven belül, 2022-re elérje az elmúlt évben kitűzött célt: az 5. legnagyobb szolgáltatóvá válni a szakterületen.

 – Az eladások mellett azért a Masped be is vásárolta magát a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (BSZL) csepeli ipari parkjába, sőt a tulajdonosa csarnokot is épített Önöknek.

– Igen, pont abból a megfontolásból, hogy itt viszont a raktárlogisztikai tevékenységre fűződve kiváló lehetőségeink nyílnak a hosszú távú bővülésre, vagyis egy olyan vagyontárgyról beszélünk, amely nem ellene hat, hanem kifejezetten támogatja a főtevékenységként meghatározott logisztikai munkánkat. Eleve kedvező és versenyképes a terület fekvése: nem városszélen, de kellően távol, egyúttal elérhető közelségben a belvárostól, ahol ráadásul sorakoznak a fejleszthető szabad területek. Ipari park a városban, így definiálom, ami kiválóan alkalmas city logisztikai megoldásokra. Ide nagyértékű és különleges kezelésű (elektronikai, távközlési, gyógyszeripari, prémiumkategóriájú élelmiszeripari, jövedéki) termékeket érdemes hozni, amelyek terítésében fontos szempont, hogy a város szíve 7 km-re található, félórán belül elérhető. Munkavállalói szempontból sem mellékes, hogy a közeli HÉV mellett a helyi buszjárat befut a raktárbázisra, szemben a törökbálinti és fóti telephelyeink tapasztalataival. Azt gondolom tehát, hogy a kikötői létesítmény ipari parki funkcióját kell erősíteni olyan cégek betelepítésével, amelyek a fentieket igénylik és megfizetik.

 – Ez azt jelenti, hogy a megbízói kört tudatosan átalakítják?

– Az építkezés tudatos. Elengedni ugyanakkor senkit nem szeretnénk, de az általunk már megszerzett tudásra építve a bővítés fókusza egyértelműen a vázolt célcsoport. Ami inkább átformálódhat a városi logisztika jegyében, az a terítési technológia és ennek folyományaként az alvállalkozói kör. Tulajdonképpen már ma is napi 2000 kiscsomag (alkatrészek, könyvek, híradástechnikai termékek tartalmával) hagyja el a raktárainkat, kiszolgálva több e-kereskedelmi partnerünket. Mindemellett ez az irány lehetőséget nyújt számunkra – a BSZL-lel karöltve – a különböző zöld megoldások alkalmazására, kezdve olyan, ma már triviális feladatokkal, mint a papírmentes kiszedés, bizonylatok elektronikus tárolása (nyomtatás nélkül, törekedve a papírmentes adminisztrációra), egészen az alternatív, környezetkímélő városi disztribúció kialakításáig. Az általunk tervezetthez hasonló rendszerek Európa nagyvárosaiban már üzemelnek, mentesítve a teherautóktól a belvárosokat. Koncepciónk már nemcsak egy embrionális gondolat, akár valóban a jövő útja lehet, együttműködésben egyetemi munkacsoportokkal és Budapest városvezetésével. Látok fantáziát olyan szolgáltatófüggetlen platform megoldásában, amely versenysemlegesen szolgálhatná ki a város különböző árutovábbítási igényeit; ehhez azonbana versenytársak összefogása is kell. Nyilvánvalóan számos innovációra lenne szükség a projekt tényleges megvalósításához, gondolok itt mondjuk a megfelelő csomagolóanyagok kifejlesztésére, amelyek biztosítják a küldemények gyors átrakását és biztonságát addig, amíg a kisebb járművekkel (furgonnal, kerékpárral, szigorúan környezetbarát hajtással) a végfelhasználókhoz nem továbbítják, beleértve az üres göngyölegek inverzlogisztikáját. Ne feledkezzünk meg ugyanakkor a városi logisztikában a vevők egyedi igényeire szabott, újszerű informatikai megoldásokról sem!

 – Visszatérve a jelen kihívásaira a munkaerőhiány az alvállalkozók sofőrszintjén vagy a raktári dolgozók körében jelentkezik erősebben?

– A Masped Logisztika 2015-ben már küzdött létszámgondokkal, amikor egymástól függetlenül az operációs állomány egy részét elszívta a megélénkült munkaerőpiac; nem okoztak kárt, de azóta tudjuk, hogy az ilyesmit nagyon komolyan kell venni. Ezért a jó munkatársakat azóta nem félünk megbecsülni akár atipikus, mondhatni kényelmi lehetőségekkel (mint homeoffice vagy személyre szabott törzsidő bevezetésével) vagy tovább- és átképzésekkel, mert hosszú távon szeretnénk őket megőrizni a társaságunk számára. Legutóbb 4 adminisztrátor kolléganő szerzett targoncavezetői képesítést nálunk, és váltak ezzel multifunkcionális munkatársakká, de az évek óta futó gyakornoki programjaink mellett ösztöndíjasat is indítunk felsőoktatási intézményekben, mert a legfőbb értékünk hagyományosan és továbbra is a knowhow, ami elengedhetetlen a tervezett dinamikus fejlődésünkhöz. Ugyanakkor sokat elárul a jelenlegi, kihívásokkal teli munkaerőpiaci helyzetről, hogy már az állásinterjúra jelentkező dolgozók is kifejezetten igénylik a fűtött raktári környezetet. Örömteli, hogy immár a raktárkapacitásaink 75 százalékán akár ennek az elvárásnak is meg tudunk felelni. A gépkocsivezetők frontján a helyzet még katasztrofálisabb.

– Mik az említett dinamikus növekedés lépései?

– Az idei pénzügyi tervünket már nyár végén, szeptemberre teljesítettük. A forgalmunk év végére várhatóan 2,2 milliárd forint fölé emelkedik, az idei 300 millió forintos raktártechnológiai fejlesztéseink (állványok, targoncák beszerzése, új raktárirányítási rendszer) mellett, köszönhetően az elmúlt hónapok nagymérvű volumenbővülésének és -átrendeződésének. Még mielőtt az új, 10 ezer négyzetméteres raktárcsarnokunkat idén felhúztuk, tavaly inkább béreltünk egy 7 ezer raklap tárhelykapacitású csarnokot a megbízóink megnövekedett volumenének kiszolgálására, hogy el ne veszítsük őket. A tevékenységeket már elkezdtük áthelyezni az új létesítménybe, a fennmaradó helyekre pedig új ügyfeleket szereztünk olyannyira, hogy 2019 márciusára várhatóan már 90 százalékos kihasználtsággal üzemelhetünk majd. Mindez egyenesen abba az irányba mutat, hogy további saját kapacitásokra van szükségünk, de kizárólag piaci igényre, nem spekulatív alapon fejlesztünk. Összességében üzleti megalapozottság esetén újabb csarnokkal bővülhet a csepeli telephelyünk. Feladataiban bővül az észak-pesti (fóti-dunakeszi) bázisunk is, ahol elsősorban a környező üzemek gyártástámogatását végezzük külső logisztikai szolgáltatóként, de tárgyalunk gyárkapun belülre településről is. Ez az anyagmozgatási logisztikai tevékenység sem áll távol tőlünk, sőt az informatikai rendszerünk kifejezetten alkalmas rá. Ez a telephely kihívásokkal bombáz: nagyon nehéz megfelelő munkaerőt találni a térségben, mégis fejlődési potenciálként tekintünk rá, hosszú távon számolunk vele. A dinamikus növekedést, az új ügyféligények hatékony kiszolgálását a jövő évtől bevezetendő új szervezetünk fogja támogatni.