NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Nagy motor, kis fogyasztás

Nagy motor, kis fogyasztás

Ez a cikk a NavigátorVilág szeptemberi számában jelent meg.

A Scania kínálatában a V8-as erőforrással szerelt vontatók ma is legendának számítanak. Mára az európai gyártók közül csak ez a márka kínál ilyen erőforrásokat. Különleges műszaki megoldások mellett a V8-as motor hangja, ereje még a laikusokat is lenyűgözheti, és sok olyan vállalkozás tart ilyen járművet, csupán presztízsből, amelynek nem feltétlenül van szüksége az akár 730 lóerős teljesítményre.

A Scania folyamatos fejlesztésbe kezdett két évvel ezelőtt, azóta a teljes járműcsalád megújult, minőségben és technikai tudásban a csúcskategóriát képviselve a nagyhaszonjárművek között. Természetesen nemcsak a külső, hanem a belső tartalom is változott, a jól bevált motorokat is továbbfejlesztette és fejleszti folyamatosan a gyártó.

Maradva a V8-as erőforrásoknál, ezek hosszú évtizedek óta megtalálhatóak a kínálatban. A királykategóriát a már említett, 730 lóerős, 3500 Nm forgatónyomaték leadására képes aggregát jelenti, a nemrég, hazai utakon kipróbált modell a legkisebb teljesítményű, de szintén 16 literes, 520 lóerős változat volt. A legerősebb motor kivételével a Scaniánál csak SCR kipufogógáz-utánkezelő rendszer dolgozik a V8-asokon is, amely AdBlue oldat adagolásával kémiai úton semlegesíti a kipufogógázban található egyik legszennyezőbb nitrogén-oxidokat. Így nem kell számolni a közutálatnak örvendő EGR-rendszerrel és azok hibáival. Sőt, ezeken a motorokon elhagyták a gyakoribb meghibásodásra hajlamos, változó geometriás turbófeltöltőt, annak helyére egy könnyebb, egyszerűbb szerkezetű, fixgeometriás sűrítő került, ami ma már szintén hagyomány az újkori Scania erőforrásokon.

Az 520 lóerős motor egy olyan műszaki különlegességgel is rendelkezik, amely szintén egyedülállónak mondható, bár ezt a megoldást még az 1940-es években találta ki Ralph Miller amerikai mérnök (ld. keretben. A szerk.). A használat során ebből persze semmit sem tapasztal a gépkocsivezető, az azonban nagyon kellemessé teszi a járművel való közlekedést, hogy az 520-as csendesen dolgozik, magas, 2700 Nm nyomatékkal, amely széles fordulatszámtartományban, 1000–1300 fordulat/perc között egyenletesen rendelkezésre áll. Ez a megoldás hihetetlenül jó fogyasztást eredményez, annak ellenére, hogy a V8-as motor saját tömege meghaladja a szokásosan alkalmazott, sorhatos erőforrásokét.

Megtalálható a járműben minden olyan biztonsági-elektronikai eszköz, amely ma már egyrészt kötelező, másrészt elengedhetetlen tartozéka ezeknek a járműveknek, így a nagyjárműves iparágban egyedülálló függönylégzsák is. A menetstabilizátor program mellett az automatikus vészfékező rendszer, a távolságkövető tempomat, a lejtmeneti sebességszabályzó és a terepviszonyokat követő intelligens sebességszabályzó automatika mind része ennek a járműnek is.

A biztonsági és kényelmi paraméter mellett, hasonlóan a márka többi típusához, ez a modell is rendkívül kedvező költségekkel üzemeltethető. Egy fuvarozóvállalkozás költségeinek jelentős részét az üzemanyagra fordított kiadások jelentik. Pár literrel alacsonyabb fogyasztás a magas futásteljesítmény miatt már egy jármű esetében is évente sok százezer forint megtakarítását jelenti. Hiába a szigorodó környezetvédelmi előírások és az ezek miatt a végletekig erőszakolt motorok, az elmúlt évek során az tapasztalható, hogy például a hosszú távú fuvarozásban használt nehézvontatók átlagos üzemanyag-felhasználása – márkától és gyártótól függetlenül – folyamatosan csökken.

Ez a modell még a többi, egyébként rendkívül takarékos Scania közül is kitűnik. Néhány évvel ezelőtt még hihetetlennek tűnt a közel 300 kilométer hosszú tesztút során – amelynek négyötöde autópálya, a többi része országút volt – tapasztalt fogyasztás: az R520-as teljes terheléssel, tehát csaknem 40 tonna összgördülőtömeggel 100 kilométerre vetítve megelégedett 23 liternél kevesebb gázolajjal, mindezt valós közúti forgalomban. A kiváló eredmény és a többi gyártónál is tapasztalható fogyasztáscsökkentés több összetevőre vezethető vissza. Ezek a motorok folyamatos fejlesztése mellett (amely magában foglalja a terhelés függvényében ma már minden ilyen járműben részben vagy teljesen lekapcsolódó külső kisegítőegységeket: szervoszivattyú, vízpumpa, légsűrítő, hűtőventilátor, klímaberendezés) a kis belső ellenállású hajtásláncelemeket és persze a légellenálláscsökkentő megoldásokat jelentik.

Ezentúl az egyre fejlettebb és kifinomultabb hajtásláncvezérlési rendszerekben keresendő a megoldás, és ebben a Scania élen jár. Mindezek együttes megjelenése és a berendezéseket (a vezetéstámogató rendszereket) használni tudó és képes gépkocsivezető kiváló fogyasztási eredményeket érhet el, amely amellett, hogy elsődleges környezetvédelmi szempont is, csökkenti a fuvarozóvállalkozás költségeit. A fent leírtak alapján a jármű vezetése rendkívül egyszerű, és ami fontos: nem terheli feleslegesen a vezetőt. A jármű vezérlőegységeinek kezelése hamar megtanulható, emellett a stressz kialakulásában rendkívül nagy szerepet játszó zaj sincs jelen.

Az R520-as az Európában hosszú távú fuvarozásban használt nehézvontatók átlagos teljesítményszintje felső határán található. A mai motorépítési trendekkel teljes mértékben szembemegy azzal, hogy nem egy kisebb lökettérfogatú motorból próbál minél nagyobb teljesítményt kicsikarni vagy a meglévő motor teljesítményét tovább emelni, hanem egy nagy lökettérfogatú erőforrás visszafogott teljesítményű variációját alkalmazza, egyszerű megoldásokkal. Az SCR-rendszer, a fixgeometriás feltöltő és a motor képességeihez képest alacsony teljesítmény hosszú élettartamot ígér, mindezt takarékosan, csendes üzemben, kiváló menettulajdonságokkal.

A MILLER-CIKLUS REJTELMEI

A nagy lökettérfogatú, ámde leszorított teljesítményű dízelmotorok hátránya, hogy a sűrítési ütemben felesleges hőt termelnek, amely akár a motor belső alkatrészeit is károsíthatja. A Miller-ciklus alkalmazásával a szívószelepeket később, csak a sűrítési ütem megkezdése után zárják. Így a sűrítési arány alacsonyabb lesz, mint a valódi lehetséges mérték, azonban terjeszkedésre a teljes lökettérfogat rendelkezésre áll. A kisebb sűrítési arány elegendő a befecskendezett üzemanyag öngyulladásához, azonban a beszívott levegő összesűrítésekor keletkező hőmérséklet alacsonyabb marad.

FÜLKEKÉNYELEM

Az R-fülke az előző járműcsaládban a legnagyobb választható kategóriát jelentette. Az elnevezés megmaradt, viszont a legnagyobb S-fülkék megjelenése óta, mondhatjuk úgy is, a második helyre szorult vissza. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gépkocsivezetőnek szorongania kellene, hiszen a helykínálat ebben az esetben is több mint elegendő. A belső formatervezés, a kiváló minőségű anyagok és a kezelhetőség mármár luxusautó benyomását keltik, még a kipróbált, egyébként közepes felszereltséggel rendelkező kivitelben is. Hűthető-fűthető vezetőülés, kartámasz, rengeteg rakodótér, kiváló hangzású hifi, LED-világítás, automata klímaberendezés, nagyméretű hűtő az alsó ágy alatt, kiválóan áttekinthető és a gépkocsivezető igényeire szabható műszerfal és szinte már bántóan csendes futás jellemzi az R520-ast. A tempomat kezelőgombjai a Scaniánál szokásos módon, a kormánykerék alsó vízszintes részén találhatóak, a világítás és a külső tükrök állítógombjai az ajtó felső peremén kaptak helyet. A műszerfal közepén nagyméretű színes kijelző, a multimédiás eszköz, a belső világítás, a klíma és a kisegítő berendezések kezelőszervei találhatóak.