NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Szárnyaszegett RI-GO

Szárnyaszegett RI-GO

Még jó pár évet várniuk kell a budapestieknek az elektronikus jegyrendszerre, a bevezetésnek már a céldátumát sem tudja megmondani a BKK – közölte a napi.hu.

A közlekedési szervezet tájékoztatása szerint a projekt jelentős átütemezésére és újratervezésére volt szükség, mert az eredeti szerződések megkötését követően a beruházás lényeges elemeit érintő jogszabályok is megváltoztak, melyek hatásait az eredeti konstrukció nem volt képes kezelni.Ilyen például a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény és végrehajtási rendeleteinek módosulása, amely alapvetően érintette a kártyakibocsátást és az ahhoz kapcsolódó regisztrációs folyamatokat.

A projekt ütemterve a fenti okok miatt átdolgozás alatt áll, végleges új formáját az említett szerződésmódosításokkal nyeri el, melynek része az EBRD és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása is. A rendszer üzembe helyezésének időpontját ezt követően lehet meghatározni – magyarázta a csúszás okát a BKK.

Jelenleg a rendszer működtetéséhez szükséges infrastruktúra telepítése, szoftverfejlesztések, oktatások, illetve tesztelési feladatok elvégzése zajlik. A tervezett 11 ezer jegyérvényesítő készülékből csak néhányat szereltek fel 29 buszra és trolibuszra (például a 76-os trolin), valamint a Deák téri és közvágóhídi (H6-os HÉV) állomáson is lehet találkozni az érvényesítő készülékekkel és a beléptetőkapukkal.