NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

DAF helyett DAF-ot

DAF helyett DAF-ot

Legutóbb 34, idén pedig már összesen 44 új DAF XF 480 Super Space Cab Low Deck nyerges vontatót állított munkába a vecsési Prévost Hungária Kft. A légi áruk közúti szállítására szakosodott vállalkozás a négy évvel ezelőtt beszerzett DAF XF 460 modelljeit cserélte le most.

 Már a kezdetektől fogva légi áruk szállításával foglalkozik az 1992-ben alapított Prévost Hungária Kft., amelynek legfőbb bázisai a frankfurti, a párizsi, az amszterdami, a bécsi és a milánói repülőtér. A több mint háromszáz főt foglalkoztató, tízmilliárd forintos éves árbevételű cég négyállásos műhelyt és ezer négyzetméteres crossdock raktárat is működtet a vecsési telephelyén. A körülbelül kétszáz szerelvényt számláló flotta járművei átlagosan tíz tonna terheléssel 130-150 ezer kilométert tesznek meg évente. Tíz éve minden pótkocsi görgősorral felszerelt és három méter belmagasságú a légi raklapoknak és konténereknek megfelelően.

Kedvező tapasztalatok

„Négy évvel ezelőtt szereztük be első DAF XF vontatóinkat egy összetett feltételrendszer alapján, amelyben a gépkocsivezetők véleménye is meghatározó szerepet játszott. Jók a tapasztalataink a holland márka járműveivel, gépkocsivezetőink pedig szeretik az XF-ek fülkéjének tágasságát, illetve pakolhatóságát. A műszaki tartalom és az esztétikai szempontok egyaránt fontosak számunkra, ám a legfontosabbak az emberek, akikkel kiváló az együttműködésünk a DAF-nál. Ezért a négy évvel ezelőtt munkába állt XF 460-asok leváltására idén összesen 44 DAF XF 480 Super Space Cab Low Deck vontatót szereztünk be” – nyilatkozta Szabó György, a Prévost Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.