NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

„Szívből, a szakma szeretetéből dolgozunk”

„Szívből, a szakma szeretetéből dolgozunk”

Az alapító-tulajdonos Kovács Ferenc „Merjünk nagyok lenni!” mottója ma is meghatározza az immár 17 éves, jelenleg 15 fős R-BAG Hungária Kft . működésének szellemiségét. Nem mintha kis teljesítmény lenne a társaság részéről többségi tulajdonosként az összesen 75 fős R-BAG Group cégcsoport mára már az egész kelet-közép-európai térséget lefedő leányvállalatait központilag is irányítani, miközben mind szervezetileg (létszámban), mind volumen és árbevétel tekintetében a csoport legerősebb egységeként üzemel. Van Baaren-Horváth Éva ügyvezető és Heckenast Kornél kereskedelmi igazgató válaszolt kérdéseinkre.

– Hogyan kezdődött a cég története?

Van Baaren-Horváth Éva (VBHÉ): – Az R-BAG Hungária Kft . 2001-ben független légi áruszállítási vezérügynökségként alakult Budapesten, azzal a nem titkolt céllal, hogy évről évre bővülve a régiónk legnagyobb kereskedelmi és szolgáltatásszervező ügynökévé (General Sales & Service Agent, GSSA)  váljon az air cargo piacon. A légitársaságok annak idején saját iroda nyitása helyett a piacra lépésnek ezt a módját választották a hatékonyabb működés érdekében, mivel a helyi szakemberek jobban ismerik a hazai piaci adottságokat és résztvevőket. A vállalkozás a DHL Aviation general cargo üzletágának partnereként kezdte működését. A Budapestről naponta induló A300F cargojáratok Bergamóban, illetve Kölnben csatlakoztak a DHL rendszerébe, amely egész Európát, az Amerikai Egyesült Államok keleti partját és a legfőbb közel-keleti állomásokat foglalta magába. Célunk az alapításunk óta állandó: a légitársaságok képviseletében a lehető legmagasabb szintű és teljes körű, hozzáadott értékű logisztikai szolgáltatásokat biztosítani a közép-kelet-európai térségben működő szállítmányozócégek export és import légi áruforgalma lebonyolítására egyaránt. Üzletfilozófiánk szerint soha nem mondunk nemet, hanem keressük a megoldásokat, akár együttműködő partnerek bevonásával. Ez a szemlélet egyúttal meg is különböztet minket a versenytársainktól.

 – Hova jutottak az eltelt csaknem két évtized alatt?

VBHÉ: – Ma 12 régióbeli országban rendelkezünk önállóan bejegyzett leányvállalatokkal és ezenkívül 2 államban irodaképviselettel, amelyekkel elértük az induláskor kitűzött álmainkat. Zászlóshajóink a V4-országokban működő cégeink voltak, később a fejlődés következő állomásaként nyitottunk előbb a balkáni, majd a déli államok fejlődő piacai felé. Kiemelném az osztrák irodánk alapítását, amely példanélküli a szakmában, hiszen hagyományosan Bécs a régió air cargo központja. Bár konkrét piaci igényre döntöttünk mellette, mégis óriási volt a kihívás, hogy befogadnak-e bennünket. Ma úgy látjuk, hogy – felismerve Budapest logisztikai jelentőségét az érkező beruházások, gyártókapacitások és az így megnövekedett volumenek által, beleértve az export és az import nagyjából kiegyenlített arányát – komolyan vesznek bennünket, és nyitottak a szolgáltatásainkra. Jelenleg a balti államok irányába tervezünk tovább terjeszkedni. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy cégcsoportunk a térségi piacon egyedülálló a tekintetben, hogy Kovács Ferenc elnök-vezérigazgató személyében a tulajdonosunk magyar, szemben a versenytársaink külföldi gazdáival.

 – Mely légitársaságokat képviselik?

Heckenast Kornél (HK): – Cégcsoportszinten összesítve az említett DHL Aviation mellett komoly brandeket: az Air China Cargót, az Etihad Cargót, a Finnair Cargót, a Leisure Cargót, a Virgin Atlantic Cargót, az Air France–KLM–Martinair Cargót, az Emirates SkyCargót, a Georgian Airways-t, a flydubai Cargót, a TAP Portugalt, az American Airlines Cargót és az EVA Air Cargót képviseljük. Újonnan lépett a hazai piacra az élvonalbeli légi árufuvarozó, az AirBridgeCargo (ld. keretben. A szerk.), amelynek forgalma ígéretesen tovább lendítheti a budapesti légi áruszállítás már most is szárnyalva emelkedő volumenét. Az orosz légi operátor Budapestre csábítása – csaknem nyolcéves munkánk eredményeképpen – fontos mérföldkő és nem kevésbé siker az R-BAG életében, de a járatindítással nem végeztük el a feladatunkat; az igazi munka most kezdődik, hogy hétről hétre, járatról járatra megtöltsük áruval a gépeket, amelyért érdemes leszállniuk Ferihegyen.

VBHÉ: – Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az ABC várakozásait felülmúlva már a 3. géptől kezdve megjelent számottevő import árualap, és mára kiegyensúlyozott az export-import arány. A Liège–Budapest–Sanghaj fűzött járat kapacitásainak felét, mintegy 60 tonnát ráadásul már pillanatnyilag is a magyar piac tölti meg, és jó eséllyel számítunk arra, hogy hamarosan Liège kiiktatásával a gépek teljes rakterében hazai feladású és érkeztetésű árut szállíthatunk. Versenyelőnyünk például, hogy az alkalmazott Boeing 747-es óriásgépek főfedélzetén orrtöltés lehetőségével akár többtíz méter hosszú küldeményeket is elhelyezhetünk. Előre tekintve ezeket a különleges szegmenseket (túlméretes/túlsúlyos és hőmérsékletellenőrzött szállítások, úgymint gyógyszeripari és romlandó termékek, élőállatok légi fuvarozása) stratégiaszinten is erősíteni kívánjuk a jövőben. A mennyiségek év végére szokásosan várható felfutásával terveink szerint sűríthetjük a repülést: egy heti 3. járatot is beindíthatunk még ebben az évben.

– Mit gondolnak, mi e látványos sikereik titka?

HK: – Az egyik tényező nyilvánvalóan a lefedettségünk mértéke, de nem kevésbé fontos, hogy minden leányvállalatunknál helyi csapatok dolgoznak, szigorúan helyi vezetéssel, természetesen a cégcsoportunk sztenderdjeit követve, a piacon egységes fellépést nyújtva. Ők teljes körűen, átfogóan ismerik a helyi piaci viszonyokat, a beléjük vetett bizalmunk okán ezért nem is szeretnénk itthonról központilag irányítani őket.

VBHÉ: – Nem egyszer hallottuk már vissza azt is légitársasági és speditőroldalról egyaránt, hogy látszik az R-BAG tevékenységén, hogy mi mindent szívből, a szakma szeretetéből csinálunk. Úgy érzem, ezzel hűek maradtunk a 2001-ben megálmodott, nemcsak szavakban, de tettekben is ügyfél- és megoldásközpontú működési elvünkhöz, ami ugyanakkor nagyfokú rugalmasságot feltételez részünkről. Mindennek záloga véleményem szerint az a Kovács Ferenc tulajdonosunk által festett jövőkép, hogy minden egyes nap érdemes bejönnünk és dolgozni a cég növekedéséért. Az ő emberközpontú munkáltatói hozzáállása ráadásul karakteres üzleti vénával párosul, ami az eredményeink ismeretében hatékony kombinációnak bizonyul. Mi, jelenlegi vezetők ilyen közegben nőttünk fel, és igyekszünk ezt tovább vinni – az országhatárokon túl is.

NÉVJEGYEK

Van Baaren-Horváth Éva a gimnáziumi érettségijét követően, 1996–2000 között a Malév Air Cargónál szeretett bele a légi áruszállítás változatos világába, mozgalmas, színes közegébe. Az ügyfélszolgálaton kezdte pályáját és ezzel párhuzamosan tanulmányait a Külkereskedelmi Főiskolán. Hamar eligazodott a megbízói körben és a légi fuvarozói szakmában, amit a következő évtől az értékesítési osztályon a külföldi ügynökhálózatok kapcsolattartójaként nemzetközi piaci ismeretekkel egészített ki. Egy rövid, kilenchónapos telekommunikációs kitérő után, 2001-től – alapításától – az R-BAG Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, ma már ő áll a cégcsoport élén is. Másoddiplomaként a Nyugat-Magyarországi Egyetem fővárosba kihelyezett közgazdász szakát végezte el. Férjezett, két kisfia van. Heckenast Kornél 2000-ben a Budapesti Műegyetemen közlekedésmérnökként végzett, és már a diplomamunkájának témája is a légi áruszállítás volt. Pályakezdőként szintén a Malév Air Cargónál helyezkedett el, onnan vezetett az útja 2003-ban az R-BAG kötelékébe. Előbb értékesítőként dolgozott, ma a cég kereskedelmi igazgatója.

BUDAPESTEN AZ ABC

A világ egyik vezető nemzetközi áruszállítója, az orosz AirBridgeCargo (ABC) légitársaság Budapestet választotta közép-kelet-európai terjeszkedésének központjául. Ügyfelei a heti 2 budapesti járat elindításával a világ több, mint 20 kínai, távol-keleti, illetve észak-amerikai célállomását érhetik el. A Boeing B747-400ERF és B747-8F áruszállító repülőgépekkel (egyenként 120–135 tonnás kapacitással) üzemelő keddi és szombati járatok Budapest, valamint Közép- és Kelet-Európa teljes áruszállítási vonzáskörzetét lefedik, és biztosítják az összes szállítandó árutípushoz szükséges speciális szakértelmet. Az ABC több, mint 30 desztinációból álló nemzetközi hálózata lehetővé teszi a Magyarországon működő elektronikai, járműipari, gyógyszerészeti és más csúcsminőségű termékeket gyártó cégek számára, hogy áruik Moszkván keresztül a világ minden részén eljuthassanak az ügyfelekhez.

 

Cégnévjegy

Kovács Ferenc, a vezérügynök R-BAG Group tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója Szergej Lazarevvel, az ABC légitársaság ügyvezető igazgatójával ünnepli az első járat érkezését

Az AirBridgeCargo Airlines (ABC) a világ vezető nemzetközi áruszállítóinak egyike, amely folyamatosan bővülő járathálózatával Ázsia, Európa és Észak-Amerika legnagyobb transzregionális piacain működő ügyfeleit köti össze, és több, mint 30 főbb áruszállítási csomópontot fed le. A társaság jelenleg több, mint heti 60 Európából induló járatot üzemeltet a Moszkva–Seremetyevó repülőtéren működő, korszerű berendezésekkel felszerelt saját áruszállítási központján keresztül, ami a légitársaság kibővített nemzetközi hálózatában garantálja a zökkenőmentes összeköttetést 48 órán belüli szállítási időkkel, kiválóan képzett földi kiszolgálószemélyzet segítségével. Az ABC 18 darab, Boeing 747 típusú áruszállító repülőgépe az iparág egyik legfiatalabb és legkorszerűbb flottáját alkotja, amelynek kedvező üzemeltetési feltételei, a légitársaság kiválóan képzett személyzetének teljesítménye és a belső folyamatok állandó fejlesztésének köszönhetően a légitársaság a légiáruk minden fajtájának – köztük a szabályozott szállítási hőmérsékletet igénylő termékeknek – a globális iparági normák szerinti szállítására képes.