NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Utazás luxuskivitelben

Utazás luxuskivitelben

A Mercedes-Benz turista-autóbuszai, különösen a Kassbohrer által karosszált Setra járművek mindig a hosszútávú személyszállítás legmagasabb szintjét jelentették. A két új típus az elmúlt évben mutatkozott be, habár a Setra 500-as sorozatának járművei több, mint három évvel ezelőtt jelentek meg a piacon, azonban a kétszintes kivitelre tavalyig várni kellett. A hazai forgalmazó, az EvoBus jóvoltából a Setra új, emeletes változatát és a MB Tourismo egyik legmagasabb felszereltségű példányát is kipróbálhattuk hazai környezetben.

 

Setra 513 DT: biztos recept

Az emeletes autóbuszok külön kasztot képviselnek a turista (coach) járművek között, nem is minden gyártó vállalkozik arra, hogy ilyen autóbuszokat építsen. Azonban a Setra buszok esetében évtizedek óta találkozhatunk ilyen kivitellel, így a szakmai tapasztalat és a kiváló, az ilyen járművekkel szemben támasztott extra igények ismerete biztos recept volt arra, hogy ismét egy igazi felső kategóriás jármű születhessen meg.

A Magyarországra érkezett tesztjármű egy egyedi kivitelű, kifejezetten városközi (intercity) utasforgalom lebonyolítására készült specifikációval érkezett. Ennek érdekessége, hogy az alsó szint jobb oldala alacsonypadlós kivitelű, a kettes ajtó pedig alkalmas kerekesszékes utasok fogadására is. A hátsó ajtó szélesebb a megszokottnál, és egy lehajtható rámpa is tartozik hozzá, hasonlóan a városi alkalmazásra készített személyszállító autóbuszokhoz. A csomagtér a jármű hátsó traktusában kapott helyet, a hátsó lépcsőház mögött, a motor felett. A felső szintre az első ajtó mellett közvetlenül, valamint a hátsó ajtótól hátrébb található lépcsősoron juthatnak fel az utasok. A jármű négy méter magas, ezzel együtt a felső szinten utazóknak a folyosón haladva az ülések között, 180 cm magasság fölött bizony kissé meg kell hajolniuk. Ez olyan kompromisszum, amely minden hasonló jármű sajátja, így hátrányként semmi esetre sem említhető. A busz utasterének kialakítása – annak ellenére, hogy ez a kivitel messze nem a legmagasabb felszereltségi szintet jelenti – messze kielégíthet minden utazási igényt. A padló fautánzatú burkolatot kapott, az üléseket kellemes szövettel vonták be. Az alsó szinten két tárgyaló jellegű rész is található, szembefordított ülésekkel, köztük asztalkával. Minden üléshez tartozik kartámasz, lehajtható asztalka és pohártartó, a támlák természetesen dönthetők, és szinte minden ülőhelyről elérhető 230 V-os csatlakozó és USB töltőhely is. A minikonyha mosogatóval, forró italok elkészítésére alkalmas berendezéssel és számos tárolóhellyel a hátsó lépcsőház mellett-alatt kapott helyet, a mellékhelyiség szintén ebben a traktusban található. Az utasokat hat darab nagy méretű monitor tájékoztatja, ezeken vetíthető akár mozifilm is, ha arra van igény. Az utazási komfort első osztályú, még a hazai, gyakorta gyalázatos állapotú utak sem teszik tönkre a komfortélményt. A jármű futása csendes, a nagyteljesítményű légkondicionáló berendezés és a hővédő üvegezés teszi teljessé a kényelmet ezen a járművön. Az emeleten az első sorban ülőknek pazar kilátás nyílik a felső szélvédőn keresztül. A Setra 513 DT-nek ez a kivitele 79 utas és egy kísérő befogadására alkalmas, a gépkocsivezetőt nem beleszámolva.

 

Stresszmentes vezetés

Az autóbuszsofőrt körülvevő környezetről és a jármű műszaki paramétereiről is érdemes szólni. Az 500-as Setra sorozat természetesen megfelel a legújabb uniós borulási szabványnak. A járművezető munkahelyének kialakítása nagyon kevés kívánnivalót hagy maga után. A vezetőülés pozíciójából a jól méretezett külső tükrök segítségével kiválóan körbelátható a jármű. A hátsó ajtónál az utasforgalom egy kamera képén keresztül követhető nyomon. A gépkocsivezető dolgát nagyban megkönnyíti a nyolcfokozatú Power Shift automatizált sebességváltó és számos vezetőasszisztens rendszer is, amelyek egy része ma már kötelező felszerelése az ilyen járműveknek is. Az 510 lóerős motor könnyedén mozgatja a duplafedélzetes autóbuszt, amely magas építése ellenére rendkívül stabilan, imbolygások nélkül irányítható. A háromtengelyes jármű manőverezését nagyban elősegíti a kormányzott C tengely. A műszerfal és a teljes vezetői környezet könnyedén áttekinthető, a teljes hajtásláncvezérléssel működő, terepviszonyokhoz és a forgalmi környezethez alkalmazkodó sebességtartó automatika rendkívül kényelmes, stresszmentes és biztonságos vezetői környezetet teremt. Az új, emeletes Setra kedvence lehet mind az utasoknak, mind a magas színvonalú szolgáltatást nyújtó, személyszállítással foglalkozó vállalkozásoknak.

 

MB Tourismo: full felszereltség

A klasszikus, egyszintes, emeltpadlós turistabuszok között a Tourismo mindig népszerű jármű volt a vállalkozások és az utasok körében is. A most kipróbált legújabb széria méltó módon ápolja ezt a hagyományt, jelen jármű esetében mindezt megfejelve egy olyan magas szintű felszereltséggel, ami talán esetenként már túlzás is lehet. Nincs az a piperkőc öltönyös menedzser, aki kivetnivalót találhatna ennek a busznak a belső kialakításában és berendezésében. Kéttónusú bőrülések, amelyek belső tagjai a folyosó felé is eltolhatók, külön állítható fejtámla, a kartámaszokon és a kapaszkodókon fabetétek, elegáns hajópadló, elektromos és USB csatlakozók várják az utazni vágyót. A minikonyha a szokásos helyen, a hátsó ajtó lépcsői mögött található, szemközt a másik oldalra került a mosdó. A jármű ebben a kivitelben 48 utas kényelmes elszállítását képes biztosítani, megfelelő lábtérrel, kiváló, nagyteljesítményű klímaberendezéssel. A hosszú utakon az utasok szórakoztatását a beépített multimédiás rendszerrel oldják meg, három darab, elektromosan lehajtható színes monitorral. A belső, LED-es világítás több fokozatban kapcsolható, a csomagok számára elegendő rakodótér áll rendelkezésre.

A kipróbált Tourismót – amely szintén háromtengelyes kivitelű, kormányzott C tengellyel – 420 lóerős motor repíti rendkívül dinamikusan, a sebességváltásról szintén a jól bevált nyolcfokozatú Power Shift váltó gondoskodik. Ebben a járműben is megtalálhatók mindazok a vezetéstámogató biztonsági berendezések, amelyeket kötelező jelleggel elvár a piac, és az előírások is megkövetelik. A takarékos üzemeltetést itt is a Mercedes PPC hajtásláncvezérlése biztosítja. A motorérben automata tűzoltó-berendezés szolgálja a biztonságot.

 

Világ körüli útra is jó

A jármű vezetésére és utazási komfortjára nem lehet panasz. Az irányíthatóságot és menetkomfortot nagyban segíti az első tengelyen is független kerékfelfüggesztés. A sofőr munkahelye itt is kiváló ergonómiával rendelkezik. A vezetőülés 90 fokban elfordítható, ezáltal könnyebb a ki- és beszállás. A műszerek és a kezelőszervek átlátható, katonás és logikus rendben sorakoznak egymás mellett. A külső tükrökben kiválóan figyelemmel lehet kísérni a közlekedési környezetet, a hátsó ajtó utasforgalma pedig szintén kamerán keresztül követhető.

Az új Tourismóval bátran bevállalható akár egy világ körüli út is, hiszen utaskomfortja kiváló, a vezető munkahelye minden igényt kielégít, és ami nem utolsó szempont, a fejlett vezetéstámogató rendszereknek köszönhetően nemcsak biztonságosan, hanem takarékosan is üzemeltethetők ezek a járművek.