Egymillió repülőút károsanyag-kibocsátását spórolták meg a hazai légiforgalmi irányítók

Egymillió repülőút károsanyag-kibocsátását spórolták meg a hazai légiforgalmi irányítók

A HungaroCotrol Zrt. Európában elsőként, 2015. február 5-től törölte el a teljes magyar légtérben a légi útvonalhálózatot és vezette be a repülőgépek korlátozások nélküli szabad légtérhasználatát. A „Hungarian Free Route” jelentős gazdasági és környezetvédelmi eredményeket ért el azóta. Azóta a hazánk felett átrepülő járatok útvonala 4,5 millió kilométerrel csökkent, és a három év alatt 48 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid került a levegőbe – ami a világ leghosszabb repülő útvonalán (Auckland – Doha) keletkezett káros anyag egymilliószorosa. A Dubai Airport Show-n 2018. május 9-én mindezért Innovációs díjjal jutalmazták a HungaroControlt.

Újabb nemzetközi elismerést vívott ki a „Hungarian Free Route” (HUFRA) légiforgalom-szervezési megoldás a világ egyik legnagyobb szakmai kiállításán, a Dubai Airport Show-n, ahol Innovációs díjat vehetett át a HungaroControl. A vállalat először 2017 februárjában részesült szakmai kitüntetésben a koncepcióért, amikor az Európai Minőségügyi Szervezettől megkapta a Nemzetközi Minőség-Innovációs díjat.

A HUFRA lényege, hogy Magyarország légterében a ki- és belépőpontok között a lehető legrövidebb úton közlekedhetnek a repülőgépek. A légitársaságok így a legoptimálisabb és a legkörnyezetkímélőbb módon tervezhetik meg és bonyolíthatják le repüléseiket hazánk légterében. Ez a légitársaságok számára az eltelt három év alatt mintegy 9 millió dollár értékű üzemanyag megtakarítást eredményezett. A koncepciónak köszönhetően összesen 4,5 millió kilométerrel csökkent a Magyarországon átrepülő járatok repülési útvonala.

Az Európai Bizottság rendelete a szabad légtérhasználat bevezetését 2022-től teszi kötelezővé egész Európában, azonban a HungaroControl révén Magyarország jóval a határidő előtt, idő- és térbeli korlátozások nélkül teljesítette ezt a kötelezettséget.