NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Infrastruktúra-fejlesztések közúton

Mórahalom elkerülő–megyehatár. Az 55. sz. főút Mórahalom elkerülő–megyehatár közötti 15,7 kilométeres szakaszával teljes és egységes főút jött létre 100 km hosszan Szeged és Baja között, valamint összeér a két város közötti kerékpárút is.

Az 55 sz. másodrendű főút Szegedet köti össze Baján keresztül Bátaszékkel. 2015-ben, a NIF Zrt. lebonyolításában megtörtént a 11,5 tonnás burkolaterősítés és a kerékpárút kiépítése a Szeged–Mórahalom, megyehatár–Tatataháza, Tataháza–Baja szakaszokon, illetve megépült a Mórahalmot elkerülő főúti szakasz is. Ahhoz, hogy az 55. sz. főút rekonstrukciója teljessé váljon, és a Tiszától a Dunáig korszerű, egységes főúti kiépítés jöjjön létre a hozzá kapcsolódó kerékpárúttal, már csak a Mórahalom elkerülő és megyehatár közötti szakasz felújítása hiányzott.

A Mórahalom elkerülő–megyehatár 15,7 km-es szakaszán 11,5 tonnás burkolatmegerősítés és szélesítés történt. A korábbi kedvezőtlen útvezetés javításaként ívkorrekciókat hajtottak végre, hogy megszűnjenek az eddigi sebességkorlátozások.Ennek köszönhetően az autósok 90 km/óra sebességgel, biztonságban közlekedhetnek a 2×1 sávos főúton.

A projekt keretében háromszintbeni, balra kanyarodó sávval ellátott csomópont épült át az ásotthalmi, az öttömösi elágazásnál és az ásotthalmi benzinkútnál, megtörtént a Gátsori csatorna átereszének rekonstrukciója is, valamint kiépült a hiányzó kerékpárúti szakasz Ásotthalom és a megyehatár között. Megújult az út környezete, korszerűsítették a szakaszon megtalálható buszmegállók burkolatát.

Tornyosnémeti–országhatár. A magyar oldalról érkező autósok közvetlenül az R4-es autópályán haladhatnak tovább Kassa felé. Az M30 Tornyosnémeti–országhatár szakasz átadásával a két éve elkészült szlovák oldali gyorsforgalmi út kerülő nélkül kapcsolódik be a 3. sz. főútba.

A projekt során 1,7 km hosszon, 2×2 sávos autóút épült leállósávval, középső elválasztósávval. Az autósok innentől 110 km/h sebességgel haladhatnak a szakaszon.Tornyosnémetitől nyugatra egy külön szintű csomópont épült, amely kapcsolatot biztosít a meglévő 3. sz. főúttal. A település, valamint az autóút felhajtó- és lehajtóágainak balesetmentes megközelítését két körforgalmi csomópont segíti, amelyek összekötésére egy öttámaszú, négynyílású híd is létesült. A Tornyosnémeti mellett található mezőgazdasági területeket szintén a felüljárón keresztül lehet elérni.Megújult a 20 éve épült tengelysúlymérő-állomás is, a kijelölt gépjárművek ellenőrzésére és kiterelésére automata, előszűrő, rendszámfelismerő és kijelző rendszert létesítettek változtatható jelzésképű táblákkal.

„A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2017 decemberére már megkötötte a kivitelezési szerződéseket a Miskolcig tartó folytatásra is. A munkálatok a következő hónapokban megkezdődhetnek a borsodi megyeszékhelyig még hiányzó közel 60 kilométeren. A jelenlegi ütemtervek szerint az M30 autóút 2022-ben teljes hosszban elkészül. A beruházásokkal az egymilliós lélekszámú Kassa–Miskolc eurorégió közlekedési helyzete, a térségben lakók életminősége és életlehetőségei jelentős mértékben javulnak” – jelentette ki az átadó ünnepségen Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mindehhez Viktor Stromček, a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium államtitkára hozzátette: „Nagyon örülök annak, hogy a mai nap után további kilométerekkel gyarapodott az a fontos közúti folyosó, amely összeköti Szlovákiát Magyarországgal és Lengyelországgal. Jelenleg is folynak a munkálatok Kassa és Eperjes körgyűrűjénél, valamint befejezés előtt állnak azoknak a projekteknek az előkészítő fázisai is, amelyek által kompletté válik a Magyarországról vezető autópálya Eperjesig 2022-ben”