Meghosszabbította együttműködését a MOL és a Waberer’s

A Waberer’s és a MOL Magyarország két évvel meghosszabbította évtizedes együttműködését. A 2019. október végéig kötött, közel 100 millió liter üzemanyagra vonatkozó megállapodással a MOL Magyarország a Waberer’s legnagyobb magyarországi belföldi üzemanyag ellátója lett.

A Waberer’s és a MOL együttműködése 10 éves múltra tekint vissza. Ez idő alatt a MOL több mint 300 millió liter üzemanyagot szállított a nemzetközi fuvarozócég számára. Az együttműködés egyik fontos eleme volt, hogy a Waberer’s flottája részt vett a nagyméretű gépjárművek üzemanyag-megtakarítását elősegítő MOL XXL diesel üzemanyagok fejlesztésében. 2013-tól kezdve egyre növekvő arányban használták fel az új üzemanyagot, mára 98 százalék fölött tankolják az XXL Dieselt a társaság járművei.

A két cég közötti megállapodás 2019. október végéig szól, melynek keretében közel 100 millió liter MOL üzemanyagot tankolnak majd a Waberer’s kamionjai a telephelyeiken. A Waberer’s Csoport kiemelt figyelmet fordít a közúti szállítás okozta ökológiai lábnyom csökkentésére, ezért 2017 tavaszán bevezette üzemanyag-megtakarítási programját. Ennek támogatására a MOL minden eddiginél magasabb arányban szolgáltat XXL Dieselt a Waberer’s számára.

A szerződés ünnepélyes aláírásakor Erdélyi Barna, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: „Döntésünkben kiemelt jelentőséggel bírt a MOL Magyarország lokálisan elérhető nagy kapacitása és ebből következően a stabil, fennakadás nélküli ellátás, amit biztosítani tud. Mindezek együttesen jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a lehető legmagasabb színvonalon és a lehető legjobb hatékonysággal teljesítsük fuvarfeladatainkat. Az így biztosított időtakarékosság, továbbá a magasan képzett gépjárművezetői tudás és a korszerű járműpark pedig együttesen segítik a tevékenységünkből adódó környezeti terhelés csökkentését, ami üzleti stratégiánk meghatározó eleme.

Huff Zsolt, a MOL Magyarország Downstream ügyvezető igazgatója kifejtette: „A Waberer’s a MOL legnagyobb végfelhasználó partnere, így fontos számunkra, hogy újabb 2 éves megállapodás keretében lehetünk beszállítója a hazai- és a nemzetközi fuvarozói piac meghatározó szereplőjének. Stratégiánkkal összhangban továbbra is arra törekszünk, hogy partnereink számára az első számú választást a MOL jelentse. Minden esetben ügyfeleink igényeit, magas színvonalú kiszolgálásukat helyezzük első helyre. Ügyfeleink mindig bízhatnak az általunk nyújtott minőségi szolgáltatásokban és magas minőségű termékeinkben, amit hűen tükröz a Waberer’s és a MOL Magyarország több, mint 10 éves együttműködése is.