NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

A UPS megkezdte elektromos teherautó-flottája kiépítését

A UPS forgalomba állítja első elektromos kiszállító autóját Magyarországon, mely egyben a cég első alternatív üzemelésű járműve a kelet-közép-európai régióban. Az új futárautó rövid tesztidőszakot követően, 2017. novembertől teljes körűen üzemel Budapest utcáin.

„Mivel a UPS operációja nagyban a különböző kiszállító járműveinken alapszik, komoly figyelmet fordítunk arra, hogy flottánk minél hatékonyabban és környezetbarátabb módon működjön. Ezt vezetéstechnikai módszerek mellett az alternatív üzemelésű járművek teszik lehetővé.” – nyilatkozta Jim Kearney a UPS magyarországi vezetője.

A UPS már régóta használ alternatív üzemanyagokkal működő járműveket világszerte. A cég folyamatosan figyeli és felülvizsgálja, hogy adott piacon milyen módszer, vagy technológia nyújtja a legfenntarthatóbb megoldást a csomagok célba juttatására, az üzleti megvalósíthatóságot és változó fogyasztói igényeket is figyelembe véve.

A UPS, a szállítmányozási iparág egyik legnagyobb alternatív üzemelésű flottájával rendelkezik, világszerte több mint 8300 ilyen járművet működtet. Európában több mint 100 elektromos autót üzemeltet a cég, ehhez a flottához csatlakozott most a hazai leányvállalat első elektromos furgonja.

A futárautó, egy töltéssel 150 kilométert tesz meg, amivel képes akár az egész napot végigdolgozni a budapesti városi forgalomban. Az átlagosan nyolcvan csomagot befogadni képes, 4,2 m³-es rakodótérrel és 770 kg maximális terhelhetőséggel rendelkező teherfurgon a jól ismert UPS dizájnnal lett kialakítva.

A vállalat tervei között szerepel további elektromos furgonok forgalomba állítása Magyarországon, a UPS 2018-ban további két ilyen járművet indít útjára, a későbbiek során pedig saját töltőállomást kialakítását tervezi a cég telephelyén.