Elkészültek a kínai BYD első elektromos buszai Komáromban

A komáromi BYD Electric Bus and Truck Hungary Kft. üzeméből hétfőn kigördült a társaság első két elektromos busza.

Az első járművek az MTI információi szerint 12 méter hosszú, szóló városi autóbuszok, melyeket Európa járműkiállításain mutatnak be.

A BYD komáromi telephelyén kezdetben városi és távolsági közlekedésre szánt elektromos buszokat szerelnek össze, európai megrendelésekre. A kész buszok mellett az angol ADL-lel együttműködésben gyártott autóbuszok vázszerkezeteit is itt hegeszthetik össze.

A tervek szerint szintén Komáromban állítanák elő a közelmúltban bejelentett franciaországi BYD gyár részére készített buszalvázakat, valamint később elektromos villástargoncákat és könnyű haszonjárműveket is összeszerelhetnek a gyárban.