NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Debrecen-Moszkva a Wizz Air új útvonala

A Wizz Air bejelentette, hogy új útvonalat indít Debrecenből Moszkvába. A legújabb WIZZ-járat hetente kétszer, hétfőnként és péntekenként repül majd december 18-i kezdettel.

Az új debreceni járat már a harmadik oroszországi útvonal a WIZZ egyre bővülő magyar hálózatában. A 2013-ban indult napi Budapest-Moszkva járat mellett nemrég szállt fel az első gép Budapestről Szentpétervárra.

Az elmúlt 12 hónapban a Wizz Air több mint 4 millió utast szállított magyarországi útvonalain, ami 17%-kal több, mint az előző év hasonló időszakának forgalma. Az idén induló 15 új járattal, amelyet 2 további követ 2018-ban, a WIZZ hazai hálózata már 73 útvonalat kínál két magyarországi repülőteréről.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: “Budapesti hálózatunk idei hatalmas növekedését követően örömmel jelentem be legújabb, régóta várt útvonalunkat Debrecenből is. A Debrecent Moszkvával összekötő, hetente kétszer közlekedő járat tovább stimulálja a gazdasági, kereskedelmi és üzleti kapcsolatokat a két ország között, és abban is biztosak vagyunk, hogy alacsony viteldíjaink még több látogatót vonzanak majd Hajdú-Bihar megyébe, erősítve a turizmust és a vendéglátóipart a régióban. Továbbra is elkötelezettek vagyunk magyar ügyfeleink iránt, és folyamatosan fejlesztjük egyre növekvő alacsony viteldíjas hálózatunkat.

Dr. Papp László, Debrecen polgármestere hozzátette: „Debrecen fejlődésének egyik motorja a Debreceni Nemzetközi Repülőtér! A Wizz Air, mint a város stratégiai partnere a légiközlekedésben, dinamikus növekedési pályára állította a repülőteret, amely jelentős hatással van Debrecen gazdasági életére. A Wizz Air első menetrend szerinti járatának évében 50 ezer utasa volt a Debreceni Nemzetközi Repülőtérnek, míg 2017-ben várhatóan elérjük a 320 ezres utaslétszámot. Ezzel párhuzamosan évi 10% fölötti növekedést produkál a debreceni turizmus, amely szoros összefüggést mutat a légitársaság járatfejlesztéseivel. Ezt támasztja alá, hogy a Wizz Air által idén márciusban indított, Tel-Avivba közlekedő járatnak köszönhetően már májusban a legjelentősebb küldő ország a debreceni turisztikai piacon Izrael volt. Az új moszkvai járattól is azt várjuk, hogy jelentős mértékben hozzájárul Debrecen és a régió gazdasági, turisztikai és tudományos kapcsolatrendszerének fejlődéséhez.