NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Több mint egymillió utasuk volt a balatoni vonatoknak

Augusztus 16-áig hozzávetőlegesen 1,181 millióan utaztak vonattal a Balatonhoz, nyolcvanezerrel többen, mint 2016 júliusában és augusztusában – értesült a Magyar Idők.

Ebben a számban nem szerepelnek a díjmentesen utazó 65 év felettiek, a hat év ­alattiak, a foglalkozásuknál fogva ingyenes utazásra jogosultak vagy a Start-, illetve a Prémium­kártyák tulajdonosai – áll a MÁV-Start közleményében.

Egy átlagos nyári hétköznapon 15-18 ezren, hétvégi napokon 25 ezren szállnak Balatonra tartó vagy onnan induló vonatra, de például július 8-án, szombaton és augusztus első hetének végén harmincezer fölé emelkedett az üdülőrégió vonatain utazók száma. A tó déli partján kétszer annyian választják a kötött pályás közlekedést, mint az északin, június 17-e és augusztus 17-e között a megújuló déli vasútnak hozzávetőlegesen 792 ezer, az északinak 389 ezer utasa volt. A MÁV-Start idén nyáron együttesen 1,4 millió utasra számít, ám ezt befolyásolhatja ­augusztus második felének időjárása is.

A top tízbe került legforgalmasabb balatoni állomás a siófoki, a füredi, a zamárdi, a fonyódi, a lellei, a keszthelyi, a boglári, a földvári, az almádi és tapolcai.