NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Elavult a magyar forgalmi, kiderült, lesz-e újítás

Szlovákiában már évek óta egy chipes plasztikkártya helyettesíti a forgalmi engedélyt, a magyar autósoknak azonban még ma is egy nehezen tárolható, sérülékeny papírdarabot kell maguknál tartaniuk. Pedig a kormány már bevezette az e-kártyát is, ami sok igazolványt kiváltott.

A forgalmi engedély az a hatósági dokumentum, ami bizonyítja, hogy a gépjármű jogszerűen vesz részt a forgalomban, Egy 2011-es kormányrendelet határozza meg, hogy milyen adatok szerepelnek benne. Több mint harminc információt tartalmaz, ezek közül a legfontosabb a rendszám, a műszaki érvényesség határideje és a környezetvédelmi besorolás. A forgalmi engedélynek állandóan az autó sofőrjénél kell lennie, mert a közúti ellenőrzést végző rendőr a jogosítvánnyal mindig elkéri.

A forgalmi engedélyeket utoljára 17 évvel ezelőtt, 2000 januárjában újították meg egy másik dokumentummal, a gépkocsi származását igazoló törzskönyvvel együtt. Több biztonsági elemmel – például hologramcsíkkal és vízjellel – látták el, és szétválasztották egy műszaki, egy üzembentartói és bejelentőlapra. Azonban továbbra is papírból készül, pedig a kormány már évek óta arról beszél, hogy minden igazolványunkat elektronikussá kell tenni; ez lett az e-kártya.

„Az e-kártya egyrészről összevonja a személyi igazolványt, a lakcím-, az adó- és társadalombiztosítási kártyát és az útlevet, kibővíthető a közlekedési kedvezmények igénybevételére jogosító kártyákkal is, akár diákigazolványként is funkcionálhat. Alkalmas lesz, ami valódi előrelépést jelenthet, az elektronikus ügyintézésre és aláírásra.”

Inforádió