NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Ismét van nyári légijárat Debrecenből Egyiptomba

Ismét van nyári repülőjárat Debrecenből Egyiptomba: az első gép pénteken szállt fel a cívisváros légikikötőjéből, fedélzetén száz utassal – közölte a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.

Tamás László közleménye szerint az új hurghadai járattal vált teljessé a charter-szezon Debrecenben, ahonnan Egyiptom mellett Törökországba, Bulgáriába és két görög szigetre, Korfura és Zakhynthosra is repülhetnek az utasok. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig május óta érkeznek rendszeresen vendégek Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra.

A repülőtér vonzáskörzetéből egyre többen választják a debreceni repülőteret: a magyar és a romániai, partiumi utasok mellett mind gyakrabban érkeznek utasok Kárpátaljáról is, miután június 11. óta az ukrán állampolgárok is vízummentesen utazhatnak az Európai Unió legtöbb országába – fűzte hozzá.

Kerekes Gábor, az Express Travel International Kft. (ETI) országmenedzsere elmondta: Debrecenből 5 év után biztosíthatnak ismét Egyiptomba charterjáratokat a kelet-magyarországi, partiumi és kárpátaljai utasoknak. A szezon végéig Debrecenből több mint 1500 Egyiptomba készülő utasra számítanak – tette hozzá.

MTI