NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

45 új autóbusz áll forgalomba Budapesten

Június 16-án újabb 15 vadonatúj MAN Lion’s City A21 típusú szóló autóbusz állt forgalomba a VT-Arriva Kft. üzemeltetésében, június 19-e óta pedig a teljes 30 db-os – úgynevezett rendelkezésre tartási konstrukció keretén belül működtett – szintén vadonatúj, csuklós Mercedes Conecto busz is a fővárosi utakat járja a BKV Zrt. üzemeltetésében.

A Mercedes Conecto buszok észak-Budán illetve észak-Pesten, várhatóan a 20E, a 26-os, a 30-as, a 30A, a 34-es, a 106-os és a 230-as vonalakon, illetve a 61-es pótlóbusz vonalán bukkanhatnak fel. Az MAN Lion’s City A21-es buszokkal dél-Pesten, tervek szerint a 35-ös, a 71-es, a 179-es, a 194-es és a 199-es vonalakon lehet majd találkozni.

Az új buszok érkezésével városszerte javul az akadálymentes közlekedés: míg 2016 őszén a munkanapokon közlekedő autóbuszok 85-88 százaléka volt alacsonypadlós kialakítású ez az arány, a 2017 szeptemberéig tartó járműbeszerzésekkel 95-99 százalékra emelkedik.

További lépések is várhatók a járműállomány fiatalítása  érdekében. Tervezetten július első felében 13 vadonatúj Mercedes Conecto csuklós autóbusz áll forgalomba az észak- illetve kelet-pesti vonalakon. Ezt követően augusztusban 15, majd szeptembertől további 15 szintén új szóló MAN Lion’s City A21 típusú autóbusz kezdi el a munkát dél-pesti, illetve dél-budai vonalakon.