NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Sikerrel szerepelt az RCH az éves cukorrépatenderen

A Magyar Cukor Zrt. éves cukorrépatenderén – speditőri költségviselettel – ismét sikerrel szerepelt a Rail Cargo Hungaria Zrt.

Lippai Viktor az Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) Kereskedelem szervezetén belül működő Business Unit MACE egykori vezetője elmondta, hogy a RCH-nak többfordulós tárgyalásokat követően sikerült megegyeznie a Magyar Cukor Zrt.-vel mind az árakkal, mind az operatív szolgáltatási minőséggel kapcsolatban. Ez tette lehetővé, hogy a már tradicionálisnak mondható cukorrépa kampány fuvarfeladatainak döntő többségét ismét az RCH nyerte el. Az idei tender számos, új kihívás elé állította a vállalatot, de végül sikerült minden fél számára elfogadható megegyezést kötnie.

A küszöbön álló kampány kalkulációja rendkívüli előrelátást kívánt meg az RCH Üzemeltetésben és a Kereskedelemben dolgozó, ajánlatot készítő munkatársaitól. Egyrészt, a Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. által kilátásba helyezett pályakizárások a kalkuláció során előre nem látható módon változtatják meg az eddig megszokott, jól bejáratott útvonalakat. Másrészt, a következő időszakban a Magyarországon induló infrastrukturális fejlesztések és a szintén erőteljesen növekvő nyersanyag forgalom együttes hatásaként a vagonkapacitás Ea kocsikból szűkössé vált. Harmadrészt, a belföldi, cukorrépa fuvarozási viszonylatok esetén versenyképessé vált a közúti szállítás, egyes – szerencsére még jól körülhatárolható – földrajzi területeken a vasúti és közúti megoldás költségei között nincs lényegi különbség.