NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

A VKSZ Zrt. működtetné a helyi járatokat Veszprémben 2019-től

Saját kezébe venné az önkormányzat a helyi tömegközlekedést Veszprémben, a csütörtöki közgyűlésen már konkrét terveket is ismertettek.

A helyi közösségi közlekedés helyzetének rendezése már évek óta visszaérő téma az önkormányzat munkájában. Miután a korábban kiírt hosszú távú pályázatokra nem érkezett elfogadható ajánlat, a város több alkalommal is csak kétéves szerződést kötött a Balaton Volánnal, illetve jogutódjával, az Észak-Nyugat Magyarországi Közlekedési Központtal.

Az elmúlt hónapokban Porga Gyula polgármester több alkalommal is utalt rá, hogy a jelenlegi konstrukcióban nem látja biztosítottnak a közösségi közlekedés minőségének javulását, ezért a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. bevonásával olyan lehetőséget keresnek, ami révén az önkormányzatnak lehetősége van fejleszteni a járműparkot, újragondolni a menetrendeket.

Egy újévi interjúnkban a polgármester a vehir.hu kérdésére így értékelte a területet: „Ha megkérdezzük a városlakókat, hogy mivel elégedetlenek, toronymagasan a közösségi közlekedés állapotát kritizálják a legtöbben, és ezzel én magam is egyetértek. (…) Kulcsszerepe nyilván a közösségi közlekedésnek van, azt szeretnénk, ha valós alternatívája lehetne az autózásnak. Ehhez szükséges a jelenlegi autóbuszok teljes cseréje vagy megújítása. Átlagos életkorukat tekintve a megyei jogú városok közül Veszprémben az egyik legidősebbek a helyi járatos buszok, hiányoznak az alacsony padlós járművek, nem is beszélve a környezetvédelmi szempontokról. Emellett a szolgáltatásokban is előre kell lépni: ma már Magyarországon sem ritka a korszerű utastájékoztatási rendszer vagy az elektronikus jegy. (…) Bízom benne, hogy rövidesen megjelenhetnek az elektromos buszok Veszprémben, fejlődhetnek a szolgáltatások, és ha minden említett fejlesztés megvalósul, talán elérhetjük, hogy a duplájára emelkedjen a helyi tömegközlekedést használók száma.”

Az új működési konstrukció megalkotásakor fontos szempont volt, hogy az átalakítások ne veszélyeztessék se a szolgáltatás folytonosságát, se az alkalmazottak munkahelyét. Miközben az új rendszertől elvárják, hogy finanszírozás szempontjából ne teremtsen a jelenleginél rosszabb helyzetet, már középtávon, vagyis néhány éven belül a buszpark megfiatalítását, az utastájékoztatás korszerűsítését és örnyezettudatosabb működést várnak tőle.

A VKSZ Zrt. több lehetőséget is vizsgált, és azt javasolták, hogy a személyszállítási feladatok koordinálását, valamint a helyi személyszállítási közszolgáltatási tevékenységet – a szükséges engedélyek beszerzését követően – 2019. január 1-től Veszprém város területén a VKSZ Zrt .szervezeti egységén belül kialakítandó új igazgatóság, a Közlekedési Igazgatóság lássa el. Ez a megoldás nem egyedülálló: a szolgáltató szakemberei a szomszédos megyeszékhely, Tatabánya példáját említették, ahol a T-SZOL már jövőre, 2018. januárjától átveszi a helyi közösségi közlekedés feladatait a regionális volántársaságtól.

A jelenlegi helyi járatos közlekedéssel kapcsolatban megfogalmazott két legnagyobb kritikára – a járművek állapotára és a menetrendre – is lát megoldást a szolgáltató.

Az előzetesen elvégzett vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az ÉNYKK által jelenleg használt menetrend átvilágítása szükségszerű. Az új menetrend célja a hatékonyabb járatüzemeltetés, és az utasok számára a jelenleginél korszerűbb, átláthatóbb és utasbarát szolgáltatás megvalósítása, amihez szükséges teljes körű utasforgalmi vizsgálatok végzése – olvasható az előterjesztésben.

Ami a járműparkot illeti: a VKSZ Zrt. az elektromos buszok mellett tört pálcát, ez már a Föld napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón kiderült múlt héten, amikor bemutatták azt az Evopro buszt, amivel a helyi tömegközlekedést elképzelik. Akkor elhangzott, hogy a hagyományos buszokhoz képest az elektromos buszok tömege jóval kisebb, így az üzemeltetése gazdaságosabb. Előnyös jellemzői közé tartozik, hogy átlagosan 240 km-t tud megtenni egy feltöltéssel. A városi közlekedés nem éri el ezt a kilométerszámot napi menetben, így naponta egy alkalommal, éjszakai feltöltéssel üzembe helyezhető a jármű.

vehir.hu