NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

2019-ben nyílik a világ legnagyobb reptere Pekingben

A Daxing Nemzetközi Repülőtér (egyelőre nem hivatalos név) megnyitásakor évi 45 millió utas kezelésére lesz képes, de két lépcsőben eléri majd az éves 100 milliós kapacitást. Kezdetekben a forgalom négy futópályán zajlik majd, de később még három futópálya épülhet.

A Zaha Hadid által tervezett terminálépület öt légi oldali és egy földi oldali móló szerű épületnyúlványa egy hatalmas, üvegtetejű központi csarnokban találkozik. Az építész szerint ez az elrendezés hatékonyabb és gazdaságosabb üzemeltetést tesz lehetővé, jobb utazási élményt nyújt, könnyebb lesz benne a tájékozódás, mely nagyban megkönnyíti az átszálló utasok életét.

A csillag alakú elrendezésnek köszönhetően a legtávolabbi beszállókapu is kevesebb mint 600 méterre van az épület üzleteknek és éttermeknek is helyet adó központi csarnokától, ez az üzemeltető szerint jelentősen kisebb gyaloglási távolságot jelent a hasonló kapacitású ázsiai és európai repülőtereknél.

A repülőtér 46 kilométerre fekszik majd Peking központjától, de megépülő gyorsvasúti összeköttetésnek köszönhetően mindössze fél óra alatt meg lehet tenni a városközpont és a reptér közötti utat.

Az új repülőtér fejlesztésére azért van szükség, mert a jelenlegi pekingi repülőtér az elmúlt években rendkívül zsúfolttá vált.

A megnyitást követően a China Eastern és a China Southern légitársaságok átköltöznek az új repülőtérre, az Air China viszont a régi, Beijing Capital International Airporton marad.

A tavaly elfogadott öt éves terv részeként, a polgári repülőterek számát legalább ötvenre kell növelni Kínában a következő években.

airportal.hu