NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

IATA: Európa és Ázsia húzza a cargo piacot

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint Európa és Ázsia húzza magával a légiáru-szállítási piacot, a növekedés 70 százalékát adja a két kontinens közötti forgalom. A korábbi nagy szereplő, a Közel-Kelet súlya egyre csökken.

A 200 légitársaságot magába foglaló kereskedelmi szervezet az Airportalhoz eljuttatott elemzésében kiemelte, hogy a két kontinens közötti forgalom éves összevetésben 12 százalékkal javult, az előző negyedévhez képest pedig 4 százalék a javulás. Ázsián belül azonban még ennél is nagyobb, 15,3 százalékos a javulás a tavalyihoz viszonyítva.

A legnagyobb mértékben, 14,1 százalékkal Hong Kong repülőterén növekedett a cargoforgalom, a top 5 repülőtér között megtalálható még sorrendben Tokió-Narita, Szöul, Sanghaj és Frankfurt is, utóbbi repülőtéren is 10 százalékos bővülést mértek.

Eközben a korábbi havi jelentésekben rendre az élen végző Közel-kelet súlya egyre csökken, Abu Dzabiban például márciusban 1,3 százalékkal csökkent a kezelt áru mennyisége az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A globális kereskedelem élénkülése is jót tett az áruszállításnak is, részben ennek is köszönhetően javultak a töltöttségi mutatók az elmúlt időszakban, és a kerozinárak növekedése ellenére megállt a haszonkulcs esésének folyamata.

airportal.hu