Harminc új távolsági buszt állított forgalomba a KNYKK

Kétmilliárd forintból harminc új távolsági autóbuszt állított forgalomba a Komárom-Esztergom és Fejér megye buszos tömegközlekedését végző Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ – ismertette a társaság vezérigazgatója a tatabányai telephelyen.

Németh Tamás elmondta, a vállalat terveiben idén további 69 busz beszerzése szerepel. A társaság el szeretné érni, hogy 2019 végére a szolgálatban álló 560 busz átlagos életkora hat évvel csökkenjen és tíz év legyen. A tervet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek még jóvá kell hagynia.

Tari István, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatója elmondta, a kormány számára kiemelten fontos, hogy a 2020-as piacnyitásra az állami busztársaságok jó állapotú járművekkel rendelkezzenek és ehhez legyen költségvetési fedezet.

Krankovics István, a buszokat gyártó Kravtex Kft. ügyvezetője elmondta, minden autóbusz klimatizált, euro 6-os motorral felszerelt. A most átadott 30 buszból tíz jármű alacsony padlójú, a középső ajtónál kihajtható rámpával.

MTI