Regionális logisztikai központot telepít Hatvanba a Bosch

Közép-kelet-európai regionális logisztikai központot telepít 2018-tól Hatvanba a Bosch, a beruházással 250 új munkahelyet hoznak létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter kiemelte: a Bosch a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-n keresztül 16 évre bérli ki a 60 ezer négyzetméteres területet a magyar államtól, az ipari parkot a zrt. 17 milliárd forintból a legmagasabb technológiai színvonalon hozza létre Hatvan mellett. A megállapodás része az is, hogy a cég a következő 6 évben 60 millió euróval növeli beszerzéseinek értékét a magyar beszállítóktól.

Közölte, a logisztikai központ Magyarországra telepítésével a Bosch a legtöbb embert foglalkoztató külföldi termelő vállalat lesz Magyarországon, 14,7 ezer embernek ad munkát.

Mindez mutatja, hogy a Bosch hosszú távra tervez Magyarországon, és a kormány is hosszú távra tervez a céggel – mondta a miniszter.

Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta: Hatvan és a Bosch húsz éve forrt össze, az egy év múlva létrejövő új üzemegység megerősíti a kapcsolatot és Magyarország hírnevét a világban. A fejlesztés részeként helyi szinten duális képzési rendszert dolgoznak ki, a dolgozók letelepítésében, a lakáslehetőség megteremtésében is lesz előrelépés, és a rehabilitált munkahelyek létrehozása is kedvez a gazdaságnak és a cégnek egyaránt – ismertette.

Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője arról beszélt, hogy a megállapodás a Bosch legfontosabb mintaprojektje Hatvanban, így referencia lesz a cégcsoport számára. A nagy tudású emberek és kompetenciák alkalmazásával az új üzleti modell kialakítására több mint 60 ezer négyzetmétert bérelnek majd az ipari parkban. Ez is mutatja hogy Magyarország kiemelten fontos a cég számára. A hatvani központból fogják ellátni az egész régiót logisztikai szolgáltatásokkal.

MTI