NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Eddig kilencven önkormányzat csatlakozott a MÁV partnerségi programjához

Tavaly kilencven településsel kötött határozatlan idejű együttműködési megállapodást a MÁV Zrt. A program keretében a helyi önkormányzatok vállalják, hogy részt vesznek a területükön található vasútállomás utasforgalmi területeinek üzemeltetésében, közvetlen környezetének rendben tartásában. A vasúttársaság a tervek szerint idén újabb településekkel léphet partnerségre.

A vasútállomások kiemelt szerepet töltenek be a helyi közösségek életében, a lakók és az utasok számára pedig rendkívül fontos, hogy esztétikus környezetben és kényelmesen várakozhassanak a vonatok indulásáig. A MÁV ezért már több éve bevonja a helyi önkormányzatokat az állomások utasforgalmi területeinek üzemeltetésével összefüggő feladatok elvégzésébe. A program rendkívül népszerű volt az önkormányzatok körében, és az utazóközönség is pozitívan fogadta a változásokat, de a korábban megkötött megállapodások 2015-ben lejártak.

Az összefogás kedvező tapasztalataiból kiindulva a vasúttársaság 2016 elején újraindította és kibővítette a településekkel való együttműködési programját, és újabb önkormányzatok bevonását is kezdeményezte. Múlt év tavasza óta a MÁV 90 önkormányzattal kötött szerződést. E megállapodások értelmében az önkormányzatok részt vesznek a településük területén található vasútállomás utasforgalmi területének üzemeltetésében, így az állomásépület és az utasváró tisztaságának fenntartásával kapcsolatos feladatokban. A szerződés pontosan rögzíti az üzemeltetési tevékenység körébe sorolt teendőket az utasforgalmi területek takarítási feladataitól kezdve a hó- és síkosságmentesítésen át egészen a nyílászárók javításáig vagy a törött ablaküveg cseréjéig.  Az összefogás előnnyel jár az utasok számára, helyi erőforrások bevonásával a vasútállomás üzemeltetése pedig magasabb színvonalon történhet.

A MÁV-val együttműködési megállapodást kötött települések: Ajak, Algyő, Attala, Baktalórántháza, Balatonmáriafürdő, Balatonvilágos, Belezna, Bodrogolaszi, Csibrák, Csikóstöttős, Csincse, Csobád, Derecske és Derecske-Vásártér, Döbrököz, Dunavarsány, Egerfarmos, Fényeslitke, Gyál, Győrtelek, Győrtelek alsó, Halmaj, Hevesvezekény, Hodász, Ipolyszög, Jánosháza, Jászapáti, Jászdózsa, Kaposszekcső, Karakószörcsök, Kék, Kemendollár, Kemenesmihályfa, Kisbárapáti, Kisdobsza, Kiskorpád, Kiskunhalas, Kistelek, Kistótfalu, Kocsord és Kocsord-Alsó, Kötegyán, Kunfehértó, Kutas, Küngös, Magyarbánhegyes, Magyarnándor,Márok, Medgyesegyháza és Bánkút, Mezőberény, Mezőkovácsháza és Mezőkovácsháza felső, Mihályháza, Molvány, Mőcsény, Nagyberki, Nagydobos, Nagypeterd, Nagysimonyi, Nagyszénás, Nagytálya, Nemeske, Nyírcsászári, Okány, Őcsény, Örkény, Őszeszék-Kapitányság és Balástya, Palkonya, Pankasz, Rédics, Regöly, Sajóivánka (Sajókaza megállóhely), Sáregres, Szárazd, Szatymaz-Jánosszállás és Vilmaszállás, Szegilong (Erdőbénye megállóhely), Szikszó (Nagyállomás, Vásártér megállóhely), Szilvásvárad (Szilvásvárad állomás és Szilvásvárad Szalajka-völgy megállóhely), Sződliget, Taktaharkány, Taktaszada, Tápiószecső, Tiszabezdéd, Tófej, Tótkomlós, Tunyogmatolcs és Tunyogmatolcs alsó, Vadna, Verőce, Vésztő, Vinár, Vókány, Zagyvarékas, Zalacséb, Zalaszentgyörgy.